Ha továbbtanulás előtt állsz, ne felejtsd el azt is mérlegelni, hogy lehet, a képzésed egy részét, vagy akár a felét is távolléti oktatás formájában kell végezned a pandémia miatt. Éppen ezért érdemes olyan intézményt választanod, amely garantálni tudja a magas színvonalú tudás átadást online körülmények között is.
Cél: a digitális technológiák széleskörű alkalmazása
Az ELTE Savaria Műszaki Intézet prioritásként kezeli az innovatív oktatási módszerek és a digitális technológiák alkalmazásának terjesztését, ugyanis a digitális technológiák széleskörű alkalmazása az egyik meghatározó feltétele annak, hogy a tradicionális „frontális” oktatás helyett minél inkább az innovatív, egyénre szabott, hallgatócentrikus, projektorientált, tevékenység-központú pedagógiai módszerek kerüljenek előtérbe.

Az e-learning kérdése égetőbb, mint valaha!
Bár a 21. század kihívásaira adott válaszként elengedhetetlen a digitális technológiával támogatott oktatás minél szélesebb körben való kiépítése, talán sosem volt annyira aktuális, mint a járványügyi helyzet idején.
A Savaria Műszaki Intézet oktatói kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a hallgatók a távolléti oktatásban is ugyanolyan színvonalon tanulhassanak, mint normál körülmények között. Ennek biztosításának egyik alapkövetelménye a tananyagok megfelelő színvonalú digitalizálása.
Minden feltétel adott nálunk a távolléti oktatáshoz
A jó minőségű felvételekhez rendelkezésünkre állnak a kamerák, a világítási technika, az egyéb eszközök, valamint a videóvágó szoftverek is. Mindez azt eredményezi, hogy a videóink fullHD minőségben és 50 fps-ben érhetők el – előbbit talán nem kell magyarázni, de az 50 FPS-re azért van szükség, hogy ha a laboreszközök mozgó-forgó alkatrészeit a felvétel után lassítani szeretnénk demonstrációs céllal, akkor is élesnek lássuk a képet. Továbbá a megfelelő világítás különösen fontos az felvételekhez számára, ezért a rögzítéshez egy bevilágított termet alakítottunk ki. A videó hangja szintén fontos, ezért korszerű wireless mikroportokat szereztünk be.
Ugyan nagy kihívást jelent a gépészmérnökképzésben a mérnöki szemlélet- és gondolkodásmód elsajátítását is elősegítő tárgyak – például a mechnika – távoktatása, de erre is találtunk megoldást: az okatási módszerünk lényege, hogy egy táblagéppel (tablettel) vagy digitalizáló táblával készített ábrákkal, levezetésekkel egészítjük ki a magyarázatot.

Digitális megoldások a mechanikaoktatásban
Ebben a videóban egy egyenes tengelyű, állandó keresztmetszetű rúd lehajlásával és szögelfordulásával kapcsolatos számítások egy részletét ismerteti Dr. Safranyik Ferenc.
Különösen nagy kihívást jelent a gépészmérnökképzés elején a mérnöki szemlélet- és gondolkodásmód elsajátítását is elősegítő tantárgyak, mint például a mechanika esetén. Cikkünkben Dr. Safranyik Ferenc egyetemi docens mechanikaoktatáshoz alkalmazott módszerét mutatjuk be.
A továbbtanulásnál is fontos szempont
Ha továbbtanulás előtt állsz, ne felejtsd el azt is mérlegelni, hogy lehet, a képzésed egy részét, vagy akár a felét is távolléti oktatás formájában kell végezned a pandémia miatt. Éppen ezért érdemes olyan intézményt választanod, amely garantálni tudja a magas színvonalú tudás átadást online körülmények között is, és nem kell attól félned, hogy hátrányba kerülsz azokhoz a társaidhoz képest, akik személyesen vehettek részt az óráikon. A Savaria Műszaki Intézet oktatóinak célja az, hogy ugyanolyan szakmailag felkészült gépészmérnököket képezzenek, mint a normál oktatási körülmények között. Amennyiben a hallgató partner a távolléti oktatásban, ugyanolyan versenyképes tudással és gyakorlattal kerülhet ki a munkaerőpiacra, mint a jelenléti oktatásban részt vett társaik.

Profi technikával és oktatóvideókkal készülünk!
A nyári időszak sem telik tétlenül a Műszaki Intézet számára, készülünk a következő szemeszterre. Oktatóink az előadásokat és a gyakorlatokat online videók formájában készítik elő, így, ha szükséges akkor azonnal át tud állni a gépészmérnöki képzésben távoktatásra.

Duális vs. hagyományos gépészmérnöki képzés? Melyiket válaszd? Segítünk!
Mi a duális verzió mellett tesszük le a voksunkat, de összeszedtük a pro és kontra érveket mindkét képzési formával kapcsolatban. A szombathelyi duális gépészmérnöki szak a legnagyobb duális képzés.


