Duális vs. hagyományos gépészmérnöki képzés? Melyiket válaszd? Segítünk!

Mi a duális verzió mellett tesszük le a voksunkat, de összeszedtük a pro és kontra érveket mindkét képzési formával kapcsolatban.

A szombathelyi duális gépészmérnöki szak a legnagyobb duális képzés műszaki területen az országban, ahol jelenleg 100 hallgató folytat tanulmányokat, további 50 pedig hagyományos formában tanul. A duális képzés a hagyományos gépészmérnök BSc-re épül, ám a hallgatóink a korszerű műszaki és informatikai ismeretek elsajátítása mellett gyakorlati és elméleti tudásukat tovább bővítik a partnervállalatainknál tematikusan szervezett szakmai gyakorlatuk során, ezért úgy kerülhetnek ki a felsőoktatásból, hogy már azonnal képesek belépni a munka világába. Az egyik legnagyobb előnye tehát a német mintára épülő, de a magyar sajátosságoknak megfelelő képzési formának, hogy a hallgatók a korszerű elméleti tudás mellett integrálódhatnak a partnercégeink életébe – így már pályakezdőként rengeteg szakmai tapasztalattal rendelkezhetnek.

Persze mit sem érne a tapasztalat, ha nem lenne hol elhelyezkedni, ám a duális gépészmérnöki képzés a piac igényei szerint honosodott meg Szombathelyen, ahol a környék vállalati szférája képes felszívni az itt végzett mérnököket. Az elhelyezkedési lehetőség igen jó és jellemzően magas hozzáadott értékű pozíciókban – folyamat/termelésirányító mérnök, konstruktőr/géptervező, tesztmérnök – találnak munkát a diplomát szerzett hallgatóink.

Nem árt az anyagiakra sem gondolni, hiszen a gyerek továbbtanulása minden szülő pénztárcáját jelentősen megterheli. Duális hallgatóként azonban hamar önellátóvá válhatsz, hiszen megillethet a havi 100.000 Ft értékű duális vállalati juttatás, de emellett szociális és tanulmányi alapú ösztöndíjakban egyaránt részesülhetsz.

Mind a duális, mind a hagyományos képzés hallgatóit jól felkészült, külföldi egyetemi tapasztalatokkal is rendelkező oktatók tanítják, ebben tehát nem igazán van különbség. Az oktatók a tananyagot – főképpen a műszaki tárgyak esetében, ahol a technológiai fejlődés rövid idő alatt is jelentős – minden évben a legújabb kutatási, state-of-the-art eredményekkel egészítik ki, hogy a végzett gépészmérnökök versenyképes tudással rendelkezve lépjenek ki az iparba vagy folytassák tanulmányaikat.

A szorgalmi időszakban (szeptember-december és február-május között) nincs különbség a duális képzésben résztvevő és a hagyományos képzési formában tanuló hallgatók között időbeosztásában sem. Minden hallgatónk előadásokra és szemináriumokra jár, zh-kat ír, továbbá egyéb kötelező feladatokkal birkózik meg. A vizsgaidőszak kezdetével a duális képzés hallgatói megkezdik a gyakorlati időszakot. Ez egyben előny is (összesen 22 hét/tanév vállalati tapasztalatra tesznek szert), ugyanakkor hátrány is abból a szempontból, hogy a munka mellett projektmunkákat végeznek, szakmai képzéseken vesznek részt, és a vizsgákra is készülniük kell ebben az időszakban.

Összességében tehát a hagyományos képzési forma néhány szempontot összevetve könnyebben teljesíthető, de hosszú távon mindenképpen a duális képzés a kifizetődőbb.

Miért jó duális hallgatónak lenni?

• Korszerű informatikai ismeretek
• Programozási és Ipar 4.0 kompetencia
• Automatizáció és robottechnika
• Ingyenes, állami ösztöndíjas képzés
• Kiemelt ösztöndíj, anyagi függetlenség
• Gyakorlatszerzés nagyvállalati környezetben
• Legújabb autóipari technológiák
• Biztos állás a diploma megszerzésekor

Nézd meg a képzésünk korszerű laborjait!

 

Jelentkezés duális képzésre