Az okleveles gépésztechnikus technikus szakon végzett tanulóink az ELTE szombathelyi egyetemén, a duális gépészmérnöki szakon folytathatják az felsőfokú tanulmányaikat, úgy, hogy a korábbi középiskolai tanulmányaikból akár harminc kreditet is elismerhet az Egyetem, ami körülbelül egy fél év alatt összegyűjthető kreditnek felel meg.

Mi az okleveles technikusképzés lényege?

  • A program a technikum és a felsőoktatási intézmény – valamint a duális partner vállalat(ok) együttműködésén alapszik.
  • A tanulók a technikum és egy felsőoktatási intézmény által közösen kidolgozott, emelt szintű szakmai program alapján végzik a technikumot. A képzésbe beépített többlet ismeretanyag elsődlegesen felsőfokú alapozó ismeretek elsajátítására irányul.
  • A képzési idő a „hagyományos” technikumival megegyező (5 év).
  • Az ágazati alapoktatás a közös ágazati tartalommal folyik, vagyis az első két évben ugyanúgy az ágazati alapismereteket sajátítják el a tanulók. A többlet oktatási tartalom a szakmaválasztást követően, a szakirányú oktatás során épül be a képzésbe.

Okleveles technikusképzés

Okleves technikus hallgatóknak:


Miért érdemes a szombathelyi duális gépészmérnöki képzést választani?

Duális juttatás havi 209.000 Forint teljes képzés időtartamára!
    A duális vállalatok – a teljes képzési időre – hallgatói díjazással jutalmazzák munkádat, valamint béren kívüli juttatásokat (vállalattól függően pl. cafeteria, utazási költségtérítés, laptop, stb. a részletekről érdeklődj az egyes partecégnél) is adhatnak számodra, így képes lehetsz anyagilag függetlenné válni.
    További ösztöndíj lehetőségek:
    • Állami tanulmányi ösztöndíj, akár 40.000 Ft/hó.
    • Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj: 40000 Ft/hó 10 hónapon keresztül.
    • Szombathely visszavár felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj: 50.000 Ft/hó.
    Egyéb vállalati juttatások (cégenként eltérő)
    • Térítésmentes sportolási lehetőségek (pl. konditerem, uszoda)
    • A vállalatnál érvényben lévő egyéb dolgozói juttatások, kedvezmények 
    • A képzés idejére laptop vagy vállalati PC
    • Étkezési hozzájárulás (kedvezményes étkezés vagy étkezési utalvány)

  Havi fix 209.000 Ft a teljes képzésre (8.8 millió Ft)

  Egyedülálló komplex duális gépészmérnöki képzés

137 fő hallgató (88 fő duális formában)

  Kiválóan megfelelt duális gépészmérnöki képzés (OH)

 Közel 60 oktató (céges + egyetemi)

HVG 2019 országos harmadik hely

15 duális partner vállalat

Alapító partnereink

Akiknél tanulhatsz és a sikeresen végzett hallgatóink dolgoznak.

További partnereink:

Válassz duális partnereink közül és kezd el a karriered már az egyetem alatt!

|Kreativitás|

|3D nyomtatás|

|Projektek|

A duális képzésről

Tanulmányaid befejezésekor olyan versenyképes tudással és gyakorlattal rendelkezhetsz, ami hatalmas előnyhöz juttat karriered elindításában, sőt lehet, hogy már munkaszerződéssel a zsebedben veszed át diplomádat.

Duális juttatás havi 209.000 Forint teljes képzés időtartamára!
    A duális vállalatok – a teljes képzési időre – hallgatói díjazással jutalmazzák munkádat, valamint béren kívüli juttatásokat (vállalattól függően pl. cafeteria, utazási költségtérítés, laptop, stb. a részletekről érdeklődj az egyes partecégnél) is adhatnak számodra, így képes lehetsz anyagilag függetlenné válni.
    További ösztöndíj lehetőségek:
    • Állami tanulmányi ösztöndíj, akár 40.000 Ft/hó.
    • Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj: 40000 Ft/hó 10 hónapon keresztül.
    • Szombathely visszavár felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj: 50.000 Ft/hó.
    Egyéb vállalati juttatások (cégenként eltérő)
    • Térítésmentes sportolási lehetőségek (pl. konditerem, uszoda)
    • A vállalatnál érvényben lévő egyéb dolgozói juttatások, kedvezmények 
    • A képzés idejére laptop vagy vállalati PC
    • Étkezési hozzájárulás (kedvezményes étkezés vagy étkezési utalvány)

Az elméleti oktatásod a felsőoktatási intézményben, a gyakorlati képzésed pedig a választott partnerszervezetnél történik. Duális képzésben részt vevő hallgatóként így bepillantást nyersz az általad választott partnerszervezet működésébe, megismered a vállalati kultúrát, valamint a legkiválóbb szakemberektől tanulhatod meg a szakma alapjait.
Tanulmányaid befejezésekor pedig már olyan versenyképes tudással és gyakorlattal rendelkezhetsz, ami hatalmas előnyhöz juttat karriered elindításában, sőt lehet, hogy már munkaszerződéssel a zsebedben veszed át diplomádat.
Az országban egyedülálló duális rendszert hoztunk létre, aminek a lényege, hogy két felé gyakorlati típuson vehetnek rész a hallgatóink!  
Komplex duális képzésünkben – a hagyományos duális képzéstől eltérően – a 6 nagyvállalat közös tematikus gyakorlatokat szervez a hallgatóinknak!
  • BPW Hungária Kft.
  • Ivy technology Kft.
  • Opel Szentgotthárd Kft.
  • Schaeffler Savaria Kft.
  • TDK Hungary Components Kft.
Ez azt jelenti, hogy duális szerződést kötsz pl. BPW Hungária Kft.-vel, de a közös tematikus gyakorlatok alkalmával megismerheted a többi vállalatnál alkalmazott technológiákat is. Ráadásul úgy alakítottuk ki a képzési rendszerünket, hogy az adott témakörben leginkább tapasztalt vállalat szakemberei mutatják be a gyakorlati tananyagot. A duális gyakorlati tematika az egyetemi tananyagra szisztematikusan épül és egészíti ki azt valódi gyakorlati tapasztalattal.
Ezeken a duális gyakorlatokon a kiválasztott duális céget ismerheted meg:
  • Az megismerheted egyes szakmai területeket.
  • Szakmai mentorok segítik a munkád.
  • Projektfeladatokat készíthetsz.
  • Érdeklődésnek megfelelő területen készíthetsz diplomát.
  • Vállalati programokon vehetsz részt (csapatépítés, céges napok stb).
A hallgatói munkaszerződésed akkor jár le, amikor átveszed az okleveledet (diplomádat). A továbbiakban sem a partnerszervezetnek, sem a hallgatónak nincs egymással szemben kötelezettsége. Jó esélyed van rá azonban, hogy marasztalnak, és mint frissdiplomással, új szerződést kötnek veled.
A duális képzés számos előnnyel jár számodra. Lehet, hogy ezek közül néhánynak 18 évesen még nem érzed a jelentőségét igazán, de hidd el, a végzett hallgatóink tapasztalatai azt igazolják, hogy érdemes a szombathelyi duális képzést választanod! A duális képzésben részt vevő hallgatók együtt haladnak tanulmányaikban, így olyan közösséggé kovácsolódnak össze, ahová jó tartozni, ahonnan segítséget lehet kérni, és mivel az egyetemi kurzusokon közösen veszel részt a hagyományos képzésben tanuló évfolyamtársaiddal is, így nem maradsz ki semmiből, legyen szó akár a tanulmányokról, akár a szórakozásról.
A szorgalmi időszakban (szeptember-december és február-május között) nincs különbség a duális képzésben részt vevő és a hagyományos képzési formában tanuló hallgatók között. Minden hallgatónk előadásokra és szemináriumokra jár, zh-kat ír, továbbá egyéb kötelező feladatokat készít, így teljesíti az előírt követelményeket. A szorgalmi időszak lezárultával már jól látszik a különbség, a duális képzésen a hallgatók ugyanis megkezdik a gyakorlati időszakot, a vizsgák mellett a gyakorlati idejüket töltik a partnerszervezetnél, projektmunkákat végeznek, szakmai képzéseken, tréningeken vesznek részt, összesen 22 hét/tanév vállalati gyakorlaton.
Minden duális hallgatóval szemben elvárás, hogy az ún. mintatanterv szerint haladjon, vagyis akkor teljesítse az egyes tantárgyakat, amikorra azokat a tantervben előírták. Ehhez elengedhetetlen a kellő motiváltság, a jó szervezés és a rendelkezésre álló idő megfelelő beosztása is. Ha elkezdted tanulmányaidat duális formában, de úgy érzed, hogy nem tudsz megbirkózni az elvárásokkal, kiléphetsz, és hagyományos formában folytathatod a képzésünket.

Mit fogsz tanulni?

Elsajátítható ismeretek:


• Programfejlesztés és informatika
• Számítógépes tervezés, gyártás (CAD/CAM)
• CNC programozás
• Többtest-dinamikai modellezés
• Műszaki adatelemzés
• 3D modellezés és végeselem szimuláció
• PLC- és robot programozás
• Hidraulika, pneumatika és irányítástechnika
• Prezentációs és projektmenedzsment ismeretek
• Korszerű informatikai ismeretek.

Választható specializációk

A specializáció egy adott szak valamely szűkebb területéből ad bővített képzést a hallgatók számára, esetünkben a hagyományos Gyártástechnológia mellett, új területként jelenik meg Mechatronika és Ipar 4.0 specializáció 44 kredit értékben.

Napjainkban, az intelligens gépek tudománya meghatározásának megfelelően, egy mechatronikai termék esetében csak akkor lehet a leghatékonyabb funkcionalitást elérni, ha a gépész-, villamos- és informatikai tudományterületek már a termék tervezési fázisában (korában) összefonódnak.
A specializáció célja, olyan gépészmérnökök képzése, akik alkalmasak a gépészetet az elektronikával, elektrotechnikával és számítógépes irányítással szinergikusan integrálni, képesek mechatronikai berendezések és folyamatok, továbbá intelligens gépek rutinszerű tervezési feladataira.
Tantárgyak
  • Anyagismereti és technológiai elemek
  • Műszaki hőtan
  • Műszaki diagnosztika
  • Programozási alapismeretek
  • Gépszerkesztés és modellezés
  • Nemlineáris végeselem analízis
  • Mechatronikai projektmunka
  • Elektronika
  • Többtest dinamikai modellezés
  • Ipari robotok
  • Irányítástechnika 2
Az ipar 4.0 a termelési folyamatok olyan szervezését írja le, melynek keretében az eszközök önállóan kommunikálnak egymással az értéklánc mentén: a számítógép-vezérelt rendszerek nyomon követik a fizikai folyamatokat, létrehozzák a fizikai valóság virtuális mását és decentralizált döntéseket hoznak önszervező mechanizmusok alapján
A specializáció célja olyan gépészmérnökök képzése, akik a már megszerzett műszaki képzési területhez tartozó ismereteiket elmélyítve az ipar 4.0 technológiák ismeretével és alkalmazásával, az adattudomány elemzéseinek eredményeit közvetlenül felhasználva képesek összefüggő feladatok ellátására, problémák megoldására.
Tantárgyak:
  • Anyagismereti és technológiai elemek
  • Műszaki hőtan
  • Számítógépes architektúrák
  • Programozási alapismeretek
  • CNC és CAM 1.
  • CNC és CAM 2.
  • Algoritmusok és adatszerkezetek 
  • Programozási nyelvek JAVA
  • Adatbázisok
  • Adattudomány alapjai
A specializáció célja, olyan gépészmérnökök képzése, akik képesek gyártásirányítási és automatizálási feladatok megoldására, technológiai rendszerek tervezésére, fejlesztésére és telepítési feladatainak megoldására, a technológiai folyamatok korszerűsítésére.
Hatékonyan alkalmazzák a számítógéppel segített gyártási és technológiai tervező rendszereket (CAD/CAM), technológiai ismereteik révén képesek a számítógéppel integrált gyártórendszerek  bevezetésének és üzemeltetésének irányítására. A specializációban szélesebb általános gépészmérnöki ismereteket kapnak a hallgatók.
Tantárgyak
  • Anyagtechnológia
  • Műszaki hőtan 1.
  • Numerikus hő- és áramlástan
  • Műszaki hőtan 2.
  • CNC és CAM 1.
  • Nemlineáris végeselem analízis
  • Kalorikus gépek
  • Motorszerkezettan
  • Többtest dinamikai modellezés
  • Gyártástechnológia 4 félév
  • Járműszerkezettan és fenntartás

Fontos tudni, hogy a specializációs végzettség feltüntetésre kerül a diplomában is.

Mintatanterv letöltése!