Kedves leendő IK-s gépészmérnök Hallgatók!

Menyik Balázs, végzős duális gépészmérnök hallgató vagyok, valamint 2018. október 15. óta az ELTE IK HÖK Szombathelyi ügyekért felelős alelnöke.

Sok szeretettel köszöntelek Benneteket Szombathelyen, Magyarország egyik legrégebbi városában.

Ebben a csendes, nyugati kisvárosban ELTE minőségű diplomát szerezhettek, vagyis a lehető legjobb helyre nyertetek felvételt.

A képzéseink viszonylag frissek, a gépészképzés 2015 óta, a programtervező informatikus pedig 2017 óta található meg egyetemünkön.

Rövid múltunk ellenére számos szakmai eredményt tudhatunk magunkénak, nemzetközi és országos rendezvényeken és versenyeken bemutatkoztunk már, ahol szinte kivétel nélkül az élvonalban végzetünk.

Nem csak fiatal a képzésünk, de családias is. Kis létszámú évfolyamainknak köszönhetően szoros kapcsolatot ápolunk egymással, valamint tanárainkhoz is bizalommal fordulhatunk bármikor.

Tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy óriási előnyt jelent az, hogy név szerint ismerjük egymást, támaszkodhatunk a felsőbb évesek jártasságára, valamint oktatóink is kiemelt figyelmet fordítanak egyetemi pályafutásunkra.

Duális képzésről

Jómagam is duális képzésben tanulok, így első kézből tudom Nektek javasolni a következőket. A rendszeres tanulás elengedhetetlen egy duális hallgató számára. A tét a rendszerben maradás, aminek a feltétele a mintatanterv szerint haladás. A biztos, megalapozott tudás pedig csak úgy fog kialakulni, ha naponta, tanításon kívül 1-2 órát foglalkozol a tananyaggal.

Ez nem csupán a szorgalmi időszakban való előre haladásodat biztosítja, hanem a vizsgaidőszak megkönnyítését is jelenti. Nem könnyű feladat vizsgák mellett gyakorlatozni, de ha a feladatok elébe mész és időben teljesíted a követelményeket, akkor akár 3-4 heted is marad a pihenésre, feltöltődésre.

A szabadidőd hasznos eltöltése

Természetesen a szabadidőd hasznos eltöltésére is kínálunk számos lehetőséget, hiszen több sportegyesület működik egyetemünkön, csatlakozhatsz „versenycsapatunkhoz”, akikkel szakmai megmérettetéseken veszünk részt, valamint a gépészlaborjaink ajtai is mindig nyitva állnak lelkes hallgatóink előtt. Idén került másodszorra megrendezésre az a gépész szakest, ami nagy sikert aratott. Ez nagyrészben köszönhető a szakest szervező bizottságnak, melybe szívesen delegálunk első éves hallgatókat is.

Humorból és ünneplésből nem volt hiány – Ilyen volt a II. Szombathelyi Gépész Szakest

Immár második alkalommal rendezték meg a Szombathelyi Gépész Szakestet, ami idén számos új programelemmel bővült.

Fontos, hogy tudatosuljon Bennetek, hogy amire jelentkeztetek, ez már egyetemi képzés!

Itt nincs osztályfőnök, aki számon tartja jegyeiteket, hiányzásaitokat, hanem Nektek kell egyetemi ügyeiteket intézni, legyen szó tanulmányi vagy szociális szféráról. Természetesen a hallgatói önkormányzat, az oktatói gárda és a felsőbb éves hallgatók is szívesen segítenek ezekben az ügyintézési folyamatokban, ehhez viszont az elengedhetetlen, hogy nyitottak és érdeklődőek legyetek.

Oktatóink kifejezetten értékelik, ha egyéni kérdésekkel fordultok Hozzájuk, érdeklődést mutattok tárgyaik iránt, hiszen akár konzultációs alkalmakon kívüli egyéni időpontokban is szívesen fogadnak Benneteket.

Várunk a gólyahéten!

Mi már júniusban neki állunk a gólyahét megszervezésének, hogy minél minőségibb és tartalmasabb programokat tudjunk Nektek kínálni. Reméljük, hogy a jelenlegi vírushelyzet lehetővég teszi a fizikai kontaktot és tudunk találkozni szeptemberben. Tudjuk, hogy nagy felelősség hárul ránk ezzel, mert javarészt az első benyomáson múlik, hogy jól fogjátok e magatokat érezni egyetemünkön.

Feltétlen számítunk a megjelenésetekre, hiszen részletesen szeretnénk bemutatni azt a környezetet, ahol szeptembertől megkezditek tanulmányaitokat, valamint rengeteg hasznos információt osztunk meg Veletek, amely remélhetőleg hozzájárul majd a gördülékeny évkezdéshez.

Végezetül személyesen annyit szeretnék üzenni Nektek, hogy a későbbiekben pont annyit tudtok majd kivenni a képzésből, amennyit Ti beletesztek.


Ha bármilyen kérdésed van, írj a szombathely@ikhok.hu e-mail címre vagy keress meg a facebook-on. Sok sikert kívánok az egyetemi évekhez és tanulmányokhoz.

Üdvözlettel: Menyik Balázs ELTE IK szombathelyi ügyekért felelős alelnök

Menyik Balázs