Humorból és ünneplésből nem volt hiány – Ilyen volt a II. Szombathelyi Gépész Szakest

Immár második alkalommal rendezték meg a Szombathelyi Gépész Szakestet, ami idén számos új programelemmel bővült.

Február 12-én ünnepélyes szakest keretében gyűltek össze a Savaria Műszaki Intézet hallgatói meghívott vendégeik és oktatóik társaságában, hogy ápolják a tavaly Szombathelyen is megteremtett, műszaki képzési területre jellemző selmecbányai diákhagyományokat, valamint hogy köszönthessék elsőéves hallgatóikat és búcsúztathassák végzőseiket.

Menyik Balázs Szombathelyi ügyekért felelős HÖK alelnök

A szervezők igyekeztek idén nagyobb teret adni a humornak és az ünneplésnek. „Célunk továbbra is az évfolyamok, az oktatók, a támogató vállalatok, valamint az egyetemek közötti kapcsolat erősítése” – hangsúlyozta megnyitó beszédében Menyik Balázs, az ELTE IK HÖK szombathelyi ügyekért felelős alelnöke.

Az idei rendezvényen már nemcsak a hallgatói önkormányzatoktól és más karokról, hanem más egyetemekről (kecskeméti Neumann János Egyetem, veszprémi Pannon Egyetem) is érkeztek küldöttségek, akik Dr. habil. Andó Mátyás intézetigazgató ünnepi gondolatait követően külön köszöntötték a szombathelyi gépészeket.

Dr. Andó Mátyás az ELTE Savaria Műszaki Intézet Igazgatója köszönti az Ünnepéyes Szakestélyt

A szakest egyik fénypontja az elsőéves hallgatók ünnepélyes beavatása volt, akik esküjük letétele után megitták beavató italukat és feltűzték kitűzőjüket. A másik kiemelkedő pillanatot a végzősök gyűrűavatása okozta: ők is esküt tettek, majd fenékig ürítették söröskorsójukat, melynek alján ott lapult a szombathelyi gépész gyűrűjük. Jövő ilyenkor azonban már nemcsak a végzősöknek, hanem egy oktatójuknak az ujján is ugyanilyen gyűrű díszeleghet majd.

A végzős hallgatók eskütétele

A szervezők úgy határoztak, hogy a Savaria Műszaki Intézet oktatói minden évben pályamunkákkal és azok védésével szállhatnak versenybe a rá következő évben elnyerhető gyűrűért. Ezúttal Dr. Borbély Tibor egyetemi docens bizonyult az erre legérdemesebbnek a hallgatókból álló szakmai zsűri véleménye és a közönség szavazatai alapján. Ezek mind új programelemek voltak a tavalyi eseményhez képest, ahogy a Legyen Ön is gépészmérnök! vetélkedő is.

Dr. Borbély Tibor gyűrűzött tanár

Régi hagyománynak számított a csoportokban játszott Műszaki kvíz, melynek első három helyezettje értékes nyereményekkel gazdagodott, az első helyezett csapat pedig az Aranydugattyú díjat is elnyerte. Szintén tavaly indult útjára az Aranyrugó díj a pótvizsgák miatt a legtöbb álmatlan éjszakát okozó oktatónak – ezt idén is Dr. Fekete Gusztáv egyetemi docens érdemelte ki a hallgatók szavazatai alapján. Aranynívópálca díjban ezúttal Dr. habil. Andó Mátyás intézetigazgató, egyetemi docens részesülhetett, akiről úgy vélték, leginkább hozzájárult szakmailag és emberileg is a fejlődésükhöz.

A hallgatói önkormányzat kezdeményezésére idén sem maradt el az elismerő oklevelek átadása azok számára, akik a tavalyi szakesttől egészen idáig tanulmányaikon felül kiemelkedő tevékenységet végeztek. Oklevélben részesült:

  • Simon Zsolt és Vörös Levente, akik augusztus 28-a óta foglalkoznak a Stipendium Hungaricum program keretein belül a külföldről érkező gépészmérnök-hallgatók mentorálásával.
  • Komondi Márk, Novák Bence, Sebestyén László Ádám, Szunyi Attila, Tóth Balázs, Moór Beatrix, Magyar Gergely, Kárász Gábor, Szilvágyi Milán, Agg Martin, Gyűrű Tamás és Szabó Dániel, a Techtogether Automotive országos mérnöki csapatversenyen induló szombathelyi csapat résztvevői, akik a 2018/2019-es tanév tavaszi félévében III., míg a 2019/2020-as tanév őszi félévben II. helyezést értek el, és nyolc különdíjat hozhattak haza.
  • Szunyi Attila és Tóth Balázs, a 2019/2020-as tanév őszi félévében megrendezett II. Tudományos Diákköri Konferencián elért I., illetve II. helyezéséért.
  • Kiss Martin, az ELTE IK hallgatói önkormányzatában végzett tevékenységéért.

A Techtogether Automotive országos mérnöki csapatversenyen induló szombathelyi 2. helyzett csapat résztvevői

Ezt követően a szombathelyi gépészek köszönetet mondtak és tárgyi ajándékban részesítették oktatójukat, Dr. Bak Árpád egyetemi docenst, a Savaria Műszaki Intézet igazgató-helyettesét a hallgatókért végzett fáradhatatlan és lelkiismeretes munkájáért.

Az ünnepélyes szakesten a Savaria Műszaki Intézet oktatói és hallgatói mellett részt vett Dr. Balázsy Péter megyei jegyző, címzetes egyetemi docens, Nádor István, a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke, továbbá az Intézet duális partnervállalatainak vezetői és képviselői is.

Szakest Szervező Bizottság