Gépészeti ágazati nap az ELTE-n, interaktív pályaorientáció!

A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara az idei évben is – az ELTE SEK IK Savaria Műszaki Intézet Gépészmérnöki Képzésével, valamint a duális képzőhelyek és szakképző intézmények együttműködésében – pályaorientációs szakmai napot tartottak a gépészet ágazatban.

A programot Cser József, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitotta meg.

A program célja, hogy a 6–7. osztályos gépészet ágazat, vagy műszaki pályák iránt érdeklődő tanulók átfogó képet kapjanak a szakmákról, a szakképzési lehetőségekről, a duális képzésről, valamint a felsőoktatási továbbtanulás útjáról.

A programon közel 120 diák vett részt tanáraik kíséretében, kisebb csoportokban érkeztek az állomásokra.

Az interaktív bemutatók mellett a diákok a gépészmérnökképzés gyártástechnológiai laborjában is voltak, ahol megtekinthették a vízsugaras vágógépet. Elkészítették a Savaria Műszaki Intézet logóját a vízvágás technológiájával.

A kiállítók inetraktív, játékos programokkal készültek a gyerekek részére:

A BPW-Hungária Kft. kiállítása során virtuálisan hegesztettek a diákok és kis kamiont hajtogattak. Pneumatikus játékokkal ismerkedhettek meg.

A Schaeffler Savaria Kft -nél robotkutyával üdvözölték a gyerekeket, pneumatikus gépekkel ismerkedhettek meg, a tanműhelyes tanulók által készített memóriajátékkal is játszahattak.

A TDK Hungary Components Kft-nél bemutatták, milyen lehetőségek vannak a középfokú duális képzésben, workshop jelleggel külön állomásokon különböző gépész és villamos szerelős játékos feladatokat oldottak meg a gyerekek. Világított, mozgott, dudált, sípolt a kreatív munkájuk eredménye.

Az OPEL Szentgotthárd Kft-nél a csoportoknak Pénzes Tibor, Tudásközpont-vezető bemutatta a vállalatot, a gyár aktualitásait és az itt készülő termékeket. Ismertették a tanműhelyekben lévő középfokú képzési lehetőségeket, mind a gépészet, mind a villamos ágazatban. Forrasztóállomáson nézhették meg a forrasztás folyamatát, aCNC szimulációs programokkal ismerkedhettek meg, munkadarabokat tekinthettek meg, és a motorszerelési folyamatokat is kipróbálhatták.

A Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskolája és a Gépipari és Informatikai Technikuma is bemutatták a továbbtanulás előtt álló gyerekek számára a duális középiskolai tanulmányi lehetőségeket, képzéseket és ösztöndíjprogramokat.

A jövő ott kezdődik, ahol egy gyermek kíváncsisága találkozik a lehetőségekkel.