Az EDUflow program keretében az Egyetem 12 oktatója, köztük Intézetünk oktatója, két féléves képzésben vesz részt annak érdekében, hogy módszertani repertoárját bővítse, oktatói munkájához kapcsolódó soft skilljeit fejlessze, és olyan innovatív közösségé váljon, amely jól képviseli és előmozdítja az oktatói kiválóságot az ELTE-n.
Az 56 jelentkező közül kiválasztott 12 oktató tandíjmentesen vesz részt az ELTE februárban induló, két féléves részismereti képzésén, és a képzés ideje alatt ösztöndíjban is részesül.

A pályázat célja egy olyan oktatói szakmai műhely (karközi szakértői hálózat) létrehozása volt, amely az Egyetem oktatásfejlesztési munkájába stratégiai tervezőként és megvalósítóként is egyaránt be tud kapcsolódni. A rendelkezésre álló keret alapján a legjobb tizenkét pályázó nyerhette el az ösztöndíjat. A felhívást nagy érdeklődés övezte, egy kivételével minden karról érkezett pályázat, összesen 56 pályázótól.
2024. február 16-án, pénteken került sor ünnepélyes keretek között az Egyetemi Kiválósági Alap, az Oktatási Igazgatóság és az ELTE PPK FTI közös vállalkozásának, az EDUflow program nyitórendezvényére.

De mi is ez az oktatói kiválóság?
Az oktatói kiválóság, angolul Teaching Excellence kérdéskörével kapcsolatban az Oktatási Igazgatóság Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozási Osztályával évek óta dolgozik – mondta el köszöntőjében dr. Zentai László, az oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettese. Az oktatói kiválóság koncepciója a felsőoktatásban egyre hangsúlyosabb szerepet játszik, hiszen a színvonalas oktatás meghatározó nem csak a hallgatók, de az intézmény egészének sikere szempontjából. Ennek érdekében nemzetközi tudásmegosztó munkacsoportokkal is együttműködnek. Az EUA (European University Association) kötelékében például az intézményi önértékeléshez szükséges indikátorokról folyt a diskurzus. Ahogy dr. Zentai László rektorhelyettes úr elmondta, az egyetemvezetésnek a kiváló oktatás támogatása érdekében az intézményi kultúrán is alakítnia kell, hogy elismerje és jutalmazza az oktatók erőfeszítéseit és eredményeit az oktatás terén. Az EDUflow program ennek jegyében született.
Dr. Zentai László, az oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettese
Oktatási Igazgatóság facilitálni kívánja az innovatív oktatók hálózatosodását!
Dr. Cseszregi Tamás, oktatási igazgató beszédében hangsúlyozta, egy kutatóegyetem oktatói számára is kulcsfontosságú az oktatás iránti elkötelezettség. Az Oktatási Igazgatóság oktatásfejlesztési munkája során facilitálni kívánja az innovatív oktatók hálózatosodását, tudásmegosztását, jógyakorlataik terjesztését. A kurzusdesign területén jártas oktató kollégák az Egyetem digitális transzformációjának kompetens kísérői lehetnek.
Dr. Cseszregi Tamás, oktatási igazgató
De mi is ez a kurzusdesign? Dr. Tóth-Mózer Szilvia, az EDUflow szakmai szupervízora a kérdést a tévhiteken keresztül ragadta meg. Megjegyezte, hogy a képzés végére az ösztöndíjasok magabiztosan, naprakész tudással tudják majd oktató kollégáikat támogatni a tanulástervezésben és kurzusfejlesztésben.
Dr. Durkó Gábor, az EDUflow projektvezetője ismertette a program felépítését, tanulási formáit és a szakmai stábot, különös hangsúlyt fektetve a támogatók (mentorok, trénerek és online facilitátorok) szerepére.
