Az AGORA – Savaria Filmszínházban február 17-én megrendezett diplomaosztó ünnepségen 29 fő, köztük a 6 fő nemzetközi hallgató vehették át oklevelüket, mellyel gépészmérnök szakképzettséget szereztek.
A diplomaosztó ünnepségen végzettséget szerzők közül 18 duális formában végezte tanulmányait a képzés hét féléve alatt, velük együtt immár több mint százötven mérnököt adott a régió vállalatainak a Savaria Műszaki Intézet.
Prof. Dr. Sidor Jurij az Informtaikai Kar dékánhelyettese elomdta: ma egy új korszak szélén állunk. A hagyomány és az innováció metszéspontján találjuk magunkat, reflektálva a tudás átalakító erejére és a végtelen lehetőségekre, amelyek előttünk állnak. Okos gyáraktól az autonóm járművekig, a lehetőségek végtelenek, az innováció lehetőségei pedig határtalanok. A változások gyors ütemében nagyon fontos arra emlékezni, hogy a műszaki szerepünk messze túlmutat a technológia területén. A haladás őrei vagyunk, akiket azzal a felelősséggel bíztak meg, hogy az innováció erejét a társadalom fejlődése érdekében hasznosítsuk. Nagyon remélem, hogy a tudással és képességeikkel, amelyeket megszereztek a tanulmányaik során az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karán, képesek lesznek olyan jövőt megteremteni, amely mindenki számára sikeres és igazságos lesz
Az újdonsült diplomásokat a duális képzés partner vállalatainak képviseletében Mándli Péter, a BPW-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte.
Hallgatók képviseletében Móricz Ádám végzett gépészmérnök köszöntötte a diplomaosztó közönségét.
A képek forrása: ELTE SEK facebook oldala











