Nagy volt az érdeklődés az interaktív nyílt nyílt napunkon!

A december 8-án tartottuk a első nyílt napunkat, ahol a fókuszban a duális vállalatok, valamint az új specializációk voltak.

Savaria Műszaki Intézet nevében Dr. Bak Árpád köszöntötte az érdeklődőket. Beszédében hangsúlyozta a felvételi eljárás során meghozott döntés fontosságát, és a diákok figyelmébe ajánlotta az ELTE duális gépészmérnöki képzését. Az szavai szerint olyan fiatal, dinamikusan változó, piacorientált oktatási portfólióval és nemzetközi oktatókkal rendelkező képzőhely, ami segíti a hosszú távú célok elérését a gyorsan változó világban.

Nagy-Varga Mária, egyetemi képzések koordinátor a Schaeffler Savaria Kft. munkatársa vállalati aspektusból emelte ki a duális gépészmérnöki képzés hasznosságát, a képzés célja, hogy motivált, elkötelezett és magas szintű szakmai ismeretekkel rendelkező gépészmérnököket képezzünk – mondta.

Fotók: Nagy Gellért Dániel