A gépészmérnök képzés 2. évfolyamán folytatja tanulmáyait az a hallgató, aki lézeres sebességmérőt alkotott meg a projektfeladata keretében. Ő az, akiről az általa megalkotott Marsjáró robotról már korábban is írtunk.
Rózsavölgyi Mátyást kérdeztük a projektfeladata kapcsán. A sebességmérő megtekinthető az ELTE IK, Savaria Műszaki Intézetének 1. emeletén. ( B-épület)
Rózsavölgyi Mátyás: Elsősként lehetőségem nyílott a gépészmérnöki alapismeretek tantárgyamat abszolválni egy projektmunka segítségével. Gondolkodóba estem mit lenne jó csinálni és akkor ugrott be, hogy édesapukámmal sok távirányítós autót építettünk vagy, újítottunk fel, és régóta furdalja az oldalunkat a kíváncsiság, hogy mégis milyen gyorsan tudunk velük száguldozni. Arra gondoltam, hogy a projektmunka keretében egy sebességmérő lehetne készíteni, aminek a segítségével könnyen meghatározható lenne az autók hiperűrugrás előtti mozgásállapota.
Maga a működési elv nem túl bonyolult.
A sebességmeghatározás időmérés alapon történik, mégpedig úgy, hogy az autó két, egymástól egy méter távolságra elhelyezett fénysorompón halad keresztül. Egy mikrokontroller méri az áthaladáshoz szükséges időt. Az egy méteres útból, és a mikrokontroller által mért időből egy egyszerű képlet segítségével könnyeden meghatározható a sebesség. Az így kiszámolt értéket pedig egy kijelző segítségével tárhatjuk a kíváncsi kutató szeme elé.
Egy kompakt hordozható eszközt szerettem volna készíteni, hogy bárhol használható legyen, ezért is választottam a fénysorompók távolságát egy méterre. Az egy méter se nem kicsi, se nem túl nagy, pont megfelel ennek a célnak és mellesleg ez egy szép kerek szám. A fénysorompók funkcióját egy-egy lézer és a szorosan melléjük helyezett fotocellák látják el, amelyek érzékelik a lézerekkel szemben az út túloldalán elhelyezett prizmákról visszaverődő sugarakat. Az említett mikrokontrollernek én egy Arduino Uno-t választottam, ez végzi az időmérést, a számításokat és az értékek kiírását egy TFT kijelzőre.
Hát mindez egyszerűnek hangzik, viszont a kivitelezése mégis sokszor ütközött nehézségekbe, főleg azért, mert nem csupán a funkcionalitásnak szerettem volna eleget tenni, ugyanis véleményem szerint egy akármilyen konstrukció nem sokat ér a minőségi kivitelezés és megjelenés nélkül. Mindemellett, szerettem volna a megjelenését egy picit extravagánssá is tenni, hogy kellőképpen megragadja a tekinteteket. Kedvelem a régi tárgyakat, a korabeli gépeket, ahol még fontos volt a kidolgozottság a forma, éppen ezért egy amolyan „Nautiluszos” design mellé tettem el a voksomat, vagyis a számomra kedves régi eszközök szépségét, ötvözni gondoltam a mostani, vagy inkább futurisztikus fényjátékos vonásokkal.
Néhány szót a fizikai kivitelezéséről.
A készülék alkatrészeit nagyrészt 3D nyomtatás segítségével készítettem el, amiket az Autodesk „123D Design” nevű szoftverében terveztem meg. A működéshez, és egyéb extrákhoz szükséges áramköri panelek, pedig egy kis CNC marógép segítségével váltak valóra, mivel kb. 26 egyedi áramköri lapot tartalmaz.
Mindezek összeegyeztetése nem volt egyszerű, de ez csak még érdekesebbé tette a munkát. Továbbá pedig mivel ez egy projektmunka keretein belül készült, a folyamat dokumentálása is elvárás volt a kezdetektől a végkifejletig, amiből végül is egy rövid „hogyan is készült ez el” kisfilmecske kerekedett ki. Ehhez pedig még annyit tennék hozzá, hogy egy ilyen videó leforgatása azonban közel sem fáklyás menet, így csöppet sem csökkenti a készülék készítéséből fakadó entrópia mértékét.
Gratulálunk a kreatív munkához és további sikeres tanulmányokat kívánunk!
