Folytatódott a nagy sikerű Pályaorientációs roadshow a szombathelyi gépészeknél!

A Boldog Brenner Gimnázium diákjai ismét az ELTE mérnökképzésén.

A Vas Megyei Kormányhivatal is részt vesz konzorciumi tagként az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 keretében megvalósításra kerülő DigiUp 4.0 elnevezésű osztrák-magyar határmenti projektben, amelynek célja a 12-24 év közötti korosztály digitális kompetenciáinak fejlesztése az Ipar 4.0 területén jelentkező szak emberhiány csökkentése érdekében.

Május 19-én már második alkalommal a Boldog Brenner Gimnázium diájai vehettek részt a rendezvényen,

A program megnyitóján Dr. Balázsy Péter Vas Megye Főjegyzője üdvözölte a gimnázium diákjait, a kísérő tanárokat, a Vas Megyei Kormányhivatal dolgozóit és végül, de nem utolsó sorban az ELTE Informatikai Kar, Savaria Műszaki Intézet oktatóit.

Dr. Balázsy Péter

Beszédében elmondta, mennyire fontos és örömteli, hogy van jó minőségű műszaki informatikai gépészmérnöki képzés Szombathelyen. A DigiUp 4.0 projekt a szombathelyi gépészekkel karöltve szeretnék a diákoknak bemutatni, milyen lehetőségeket tartogat a digitalizáció, az Ipar 4.0 és minden, ami ehhez kapcsolódik a mai világban, illetve azt, hogy milyen módon alakulnak át a különböző képzések, szakterületek. Nagyon jelentős számban vannak lányok/hölgyek is a műszaki pályán. Ez nagyon fontos. Az a sztereotípia már megdőlt, hogy vannak lányos és fiús szakmák, egyre inkább bebizonyosodik, hogy sok olyan terület van, ahol a lányok sokkal jobban teljesítenek, mint a fiúk és fordítva. Egyre több hölgy érdeklődik és állja meg a helyét a műszaki, vagy a mérnök pályán.

A gimnázium diákjai a laborbemutatón ki is próbálhatták a szombathelyi műszaki felsőoktatás laboreszközeit.