Május 11-én a Boldog Brenner János Gimnázium 9. osztályos diákjai vehettek részt annak az osztrák-magyar DigiUp 4.0 nemzetközi projekt keretében megrendezett eseményen, melynek a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal konzorciumi tagja.

A projekt részéről Farsang Zoltán, a Pannon Novum szakmai igazgatója mondott köszöntőt illetve bemutatta a diákok számára a DigiUp 4.0 projektet, annak célját és előnyeit.
A DigiUp 4.0 pályaorientációs roadshow célja a térség iskoláiban való DigiUp 4.0 bemutatkozása, kapcsolatfelvétel a célcsoportokkal, a projekteredmények és célok disszeminálása, promótálása, ill. a projekt fókuszában álló szakmák, szakterületek népszerűsítése a megjelölt célcsoport körében.

A május 11-én megrendezett eseményen a Boldog Brenner János gimnazistái nagy érdeklődéssel fogadták a szombathelyi gépészek bemutatóját. A diákokat a Savaria Műszaki Intézet egyetemi docensei, és PhD hallgatói fogadták, minden laborba bepillantást nyerhettek, és részletesen megismerkedhettek a laborokban lévő korszerű eszközökkel, és műszaki felsőoktatás részleteivel.
Dr. Fekete Gusztáv egyetemi docens köszöntötte a diákokat, beszédében ismertette a szombathelyi műszaki felsőoktatás lehetőségeit és a duális képzés előnyeit.

