A Nemzeti Tehetség Program keretében sikerrel pályázott Dr. Bak Árpád egyetemi docens, így egymillió Forintból valósult meg “A felsőoktatásban tanuló mérnök és informatikus hallgatók innovációs kultúráját fejlesztő program” Szombathelyen az ELTE IK Savaria Műszaki Intézetben!
“Az innovációval kapcsolatos tehetséggondozás a műszaki és informatikai területeken kiemelt fontosságú”
A résztvevők innovációs készségeinek fejlesztése érdekében az innovációhoz elengedhetetlen kreativitást segítő módszereket sajátítanak el, megismerkednek az innováció alapfogalmaival és folyamataival. Ezen túl esetismertetéseken keresztül önálló kutatási projektjük keretében dolgoznak fel megtörtént innovációs eseteket és szimulált innovációs folyamat keretében lépésről-lépésre átélik az innovációs folyamatot.

A projekt keretében kialakításra került egy E-learning rendszer:
A tanulástámogató rendszerek (learning management system, LMS) segítik innovációs tanulás folyamatát, lehetővé teszik a tanulási folyamat tervezését, nyomon követését és értékelését. A tanulástámogató rendszer webalapú, amelyben interakciót teremthetnek az oktatók és a tanulók, illetve tanulók és tanulók között.
Belépés InnotechLab LMS rendszer
A Műszaki Intézetben a programunk célja az volt, hogy a szombathelyi felsőoktatásban gépészmérnöki és a informatikai területen tanuló hallgatók körében az innovatív vállalkozások alapításával kapcsolatos ismeretek bővítése, amely elősegíti a komplex innovációs folyamatokkal összefüggő szemléletformálást, az új ötletetek sikeres piaci megvalósítását (pl. startup, kockázati tőke) érintő finanszírozási és pénzügyi tájékozottság növelését, a tudatos és felelős innovációs projektek tervezésének módszereinek elsajátítását.
Info-kommunikációs eszközök beszerzése
A járványhelyzett miatt projekt kezdetén a személyes jelenléttel történő találkozáa sajnos nehezen volt megvalósítható. A kapcsolatépítés főként az info-kommunikációs eszközökön, videoüzeneteken keresztül történt. A beszerzett Info-kommunikációs eszközök (számítógép, headsetek, mikrofon) segítségével kommunikálhattak egymással közös a pályázatban résztvevők. A projekt végén egymással személyesen találkozhattak a projektben résztvevők.
A program a Nemzeti Tehetség Program keretében valósult meg!

