7. alkalommal kötöttek szerződést a duális hallgatók a partnercégekkel!

Immár hetedik alkalommal (tavaly online formában zajlott) rendezték meg az ELTE IK szombathelyi duális gépészmérnöki képzés vállalati partnerei és hallgatói közötti ünnepélyes szerződés-aláírást. A ceremónián részt vettek a partnervállatok képviselői mellett a megyei és városi, valamint egyetemi vezetők is.

Ünnepélyes aláírási ceremónián kötöttek szerződést a duális gépészmérnök hallgatók az ELTE IK Savaria Műszaki Intézet szervezésében pénteken az egyetemen.

Az ünnepi elnökség tagjai közül elsőként Harangozó Bertalan kormánymegbízott köszöntötte a megjelenteket, majd felidézte a duális gépészmérnöki képzés szombathelyi elindulását és annak fontosságát a magyar gazdaság és társadalom számára. Harangozó Bertalan kormánymegbízott hangsúlyozta: akkor lesz tartós a gépészmérnökképzés, ha a város, a megye, az intézmények és a cégek vezetői elkötelezettek és együttműködnek a fenntartásában.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke köszönetet mondott a az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, amely átvette, és fejleszti képzést.

László Győző, Szombathely alpolgármestere kiemelte: ebben a képzésben egymásra találnak a nívós oktatók, a piaci szereplők és a leendő mérnökök, megköszönte a hallgatóknak, hogy Szombathelyt választották továbbtanulásuk helyszínéül.

Horváth Zoltán dékán a gépészmérnökképzés társadalmi-gazdasági jelentőségének méltatásán túl fókuszált a hallgatói közösségek építésére, egymás segítésére is, amihez a tanszék minden támogatást megad.

Kollár László, a Savaria Műszaki Intézet igazgatója kifejtette, hogy mekkora öröm, hogy a legtöbb hallgató duális formában, az egyetemi képzéssel párhuzamosan partnercégeknél gyakorlatot szerezve végzi el a képzést.

A nagyvállalatok képviseletében Takács Balázs cégvezető összefoglalta: a régió, a város, a cégek fejlődésének kulcsa a magas színvonalú műszaki képzésben van; céljuk a nemzetközi szintű bővítés.

A nagyvállalatok képviseletében, Takács Balázs a TDK Hungary Components Kft. ügyvezetője

Szombathelyen évek óta az országban 2. legjobb hallgatói felvételi átlagpontszám a gépészméröki területen!

A gépészmérnöki alapképzési szakra huszonegyen jutottak be, magas pontszámmal, a vállalati interjúk alapján többségük duális képzésben folytatja majd tanulmányait. Nekik legalább háromszáztizenhárom pontra volt szükségük a sikeres felvételihez, amely a vidéki képzési helyszíneket összehasonlítva a legmagasabb.

A rendezvényen – amelyen részt vettek a külföldi elsősök és a PhD hallgatók is

Jelenleg közel 40 külföldi hallgató tanul angol nyelven a gépészmérnöki képzésben Szombathelyen. Idén már a negyedik alkalommal fog indulni ez a képzési forma, itt a többkörös meghallgatás után választták ki a legjobb hallgatókat.

A külföldi elsősök és a PhD hallgatók

Átadták az ELTE Informatikai Kar kiváló hallgatói díját Hervai Dávid Dominiknak és Agg Martinnak, az OTDK-díjakat Hervai Dávid Dominiknak, Magyarics Norbertnek és Bátorfi Jánosnak. Érmeket és okleveleket kaptak azok az oktatók, akik aktívan segítették a tudományos diákköri munkát: Dr. Fekete Gusztáv, Dr. Safranyik Ferenc, Dr. Jánosi Endre, Dr. Andó Mátyás, Dr. Borbély Tibor, Prof. Dr. Kollár László, Prof. Dr. Sidor Jurij.

ELTE Informatikai Kar kiváló hallgatója Hervai Dávid Dominik

A Szomabthelyi TV beszámolója a duális gépészmérnöki képzés ünnepélyes duális szerződés aláírásról!