A Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat kiemelkedő kutatási-fejlesztési teljesítmény ösztönzésére és elismerésére az MTA elnöke által felkért és az MTA köztestületi keretei között működő Kuratórium nyilvános pályázati rendszerben ítéli oda.
Az ösztöndíj célja
Tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülésnek elősegítése. A pályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható.
A kutatási területe a térdízület biomechanikai modellezése
Dr. Fekete Gusztáv kutatási területe a térdízület biomechanikai modellezése, akinek munkásságát nemzetközi fórumokon is jegyzik. A szombathelyi gépészmérnökképzés oktatójának témavezetése alatt már két doktorandusz végzett, és további négy PhD-hallgató munkáját segíti, koordinálja.

Dinamikus életpálya
Hat éve tanít itt statikát, szilárdságtant és többtest-dinamikát. Kínában a Ningbo Egyetemmel a kapcsolata rendszeres, évente legalább egy alkalommal kiutazik előadásokat tartani. A járás, futás, sportmozgások biomechanikáját vizsgáló közös kutatásban vesz részt, ami például a sportcipők tervezésében fontos, a sérülések elkerülése érdekében.
Nemzetközi kutatások
Rendszeresen publikál mértékadó tudományos folyóiratokban. Fontos lenne kutatásai folytatásához egy biomechanikai laboratórium létrehozása, amely együttműködne a szombathelyi kórház ortopédiai osztályával, ahol dr. De Jonge Tamás főorvos biztosítaná a helyet.
Gratulálunk!
