A Savaria Műszaki Intézeti tudományos cikkeinek a megjelenése a vezető autópari hírportálon!

Az utóbbi időszakban két szakcikk megírására kérte fel a Savaria Műszaki Intézet szakembereit az autopro.hu szakoprtál, amit közzé is tettek. Ezek a cikkek anyagtechnológiai vonatkozásúak voltak és az alapanyagfelhasználást, valamint a felhasználási költségeket állították fókuszba.

Még mindig a krízis előtti szint alatt az alumínium ára

címmel készült interjú Szőlősi József kollégánkkal!

Ezen cikkek sikeres megjelenése után ipar4.0 témájú cikkek közlésében is részt vesz a Műszaki Intézet, hiszen már több cikk megjelent nálunk ebben a témakörben a saját mérnök újságunkban és továbbiak vannak készülőben.

Mérnöki és Informatikai Megoldások | Engineering and IT Solutions 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Informatikai Kar, Savaria Műszaki Intézet gondozásában megjelenő folyóirat elsődleges célja egy olyan fórum létrehozása, amelyen a műszaki/informatikai, graduális és posztgraduális képzésben résztvevő tehetséges hallgatók bemutathatják kutatási tevékenységüket, illetve valós ipari problémák megoldása kapcsán született eredményeiket. Ezen felül lehetőséget biztosítunk a Kar és partnerei munkája során elért kutatási eredmények közzétételére is, így támogatva a műszaki és informatikai tudomány szinergiáját.

Ph.D. Agrár-Műszaki tudományok, Disszertáció címe: Silók gravitációs és vibrációs ürítése

Okleveles gépészmérnök: Műszaki fejlesztő szakirány

Gépészmérnök szakirányú szakfordító német nyelvből és magyar nyelvből

Kutatási területek: Szemcsés halmazok mechanikája és szilárdtestek súrlódási viszonyainak elemzése

A főszerkesztőt Dr. Safranyik Ferenc egyetemi docenst, kérdeztük a folyóirat küldetéséről:

A folyóiratban megjelent lektorált cikkeket magasan képzett, nemzetközileg elismert kutatók alkotta szerkesztőbizottság választja ki és fogadja el, amivel biztosítjuk, hogy kezdeményezésünk révén áttekintést nyújtsunk a Karon folyó multidiszciplináris oktatási- és tudományos tevékenységről. Bízunk benne, hogy ezzel elősegítjük a klasszikus gépészet, a mechatronika, az anyagtudomány, a mesterséges intelligencia, az automatizálás vagy az Ipar 4.0 területén dolgozó fiatal- és tapasztalt fejlesztők, kutatók közötti kapcsolatteremtést.

Szőlősi József elmondása szerint:

Az egyeztetések szerint kéthetente az összes cikket lehoznák az autopro.hu-n, ami megjelent az Intézeti újságunkban. Ez a szakmai kapcsolat nagyon fontos, miután ez a az autóipar egyik meghatározó médiuma!

Szőlősi József

  • Mérnök oktató, PhD hallgató, ELTE
  • Okl. gépészmérnök, Okl. hegesztő szakmérnök EWE/IWE
  • NDT Anyagvizsgáló (MT2, VT2)
  • Six Sigma black belt, Lean koordinátor
  • Gyártástechnológiák (spec. hegesztés), autonóm gyártórendszerek
  • Munkahelyek: BPW-Hungária Kft., Epcos Kft., Audi Hungária Motor Kft., Schaeffler Savaria Kft.

Az első cikk, amely megjelent az együttműkdés keretében:

A szerzőkről:
Tóth Balázs: ELTE, Informatikai Kar, Savaria Műszaki Intézet, Duális gépészmérnöki BSc, 4. évf.
Andó Mátyás: ELTE, Informatikai Kar, Savaria Műszaki Intézet, egyetemi docens

Absztrakt:

A korszerű tervezési módszerekkel bizonyítottan csökkenthető az alkatrész tömege, amely rendkívül fontos egy gyorsan mozgó gép esetében. Egy egyszerű mechanikával rendelkező CNC marógépet megvizsgálva és egy alkatrészét kiválasztva végeztünk el különböző szoftveres modelloptimalizálási módszereket. Igazoltuk, hogy az új gyártástechnológiák alkalmazása esetén (3D-s nyomtatás – FDM) a gyártási költségek csökkenthetők, hiszen mind a szükséges alapanyag, mind pedig a megmunkálási idő drasztikusan csökkent. Megállapítottuk, hogy a piacon jelenleg elérhető topológiai optimalizálásra alkalmas szoftverekkel is rendkívüli előrehaladást lehet elérni egy meglévő konstrukció továbbfejlesztése és optimalizálása esetén. A kialakított munkadarab jobb mechanikai tulajdonságokkal és tömeg-terhelés aránnyal bír, mint amit hagyományos tervezői módszerekkel elérhetnénk.