Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Savaria Műszaki Intézetben a Tudományos Diákköri Konferenciát, amelyen 13 hallgató mutatta be a kutatási eredményeit.
A rendhagyó, online formában megrendezett III. Műszaki Tudományos Diákköri Konferenciát Prof. Dr. Sidor Jurij egyetemi tanár, a TDT elnöke nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a tudományos diákköri munkát végző hallgatók nagyon fontos folyamatban vesznek, illetve vettek részt, hiszen a kutatás az előrehaladás hajtóereje.

I: helyezett: Magyarics Norbert, Gépészmérnöki BSc, III. évf.
„Sok időt, energiát és szorgalmat igényel – én ezt csak erősíteni tudom, mint oktató-kutató, aki több mint 20 éve tevékenykedik az anyagtudományi területen. Ám a szorgalmas munka nélkül nem fejlődnének a legkorszerűbb technológiák, úgy mint az okostelefonok, az elektromos autók, vagy az olyan gyártási folyamatok, ahol az emberi jelenlét minimalizálva van. A fiatal kutatók, mint Önök, nagyon hatékonyan képesek válaszolni a mai technológiai kihívásokra”
– fejtegette az TDT elnök.
Az előadásokat idén is jól felkészült szakmai bizottság értékelte, amelyben az elnök Prof. Dr. Horváth Béla nyugalmazott egyetemi tanár mellett helyet foglalt az Intézet egyetemi docensei közül Dr. Bak Árpád, Dr. habil. Fekete Gusztáv, Dr. Fenyvesi Dániel, valamint Dr. János Endre.

A gépészmérnöki képzés duális partnervállalatainak képviseletében ezúttal Nyúl Gábor műszaki szakképzési vezető (TDK Hungary Components Kft.) vállalt zsűritagsági szerepet, aki a 12 perces előadások és az azokat szorosan követő 3 perces diszkusszió után visszatekintett a konferenciára és értékelte azt, kiemelve, hogy igazán sokszínű volt a témaválasztás.
Az elméleti fejtegetéseket tartalmazó munkák mellett akadtak olyanok is, amelyek valamilyen gyakorlati problémára kerestek megoldást.
Helyezések:
I. helyezés:
Magyarics Norbert, Gépészmérnöki BSc, III. évf.
3D nyomtatott rétegek közötti adhézió kísérleti vizsgálata
témavezetők: Dr. Safranyik Ferenc, Dr. habil. Andó Mátyás
II. helyezés (megosztott):
Birosz Márton Tamás, Gépészmérnöki MSc, II. évf.
Additívan gyártott struktúrák elemzése
témavezető: Dr. habil. Andó Mátyás
Orbán Tamás, Gépészmérnöki MSc, II. évf
Műanyag-forgácsolás numerikus modellezése
témavezetők: Dr. Safranyik Ferenc, Lajber Kristóf
III. helyezés (megosztott):
Hervai Dávid Dominik, Gépészmérnöki BSc, III. évf
Abrazív vízvágás numerikus modellezése
témavezető: Dr. Safranyik Ferenc
Karker László, Gépészmérnöki BSc, IV. évf.
Automatizált alkatrészgyártás
témavezetők: Dr. habil. Andó Mátyás, Szabó Zoltán
Kondics Milán, Programtervező informatikus MSc, I. évf
Neurális hálozatot szimuláló program fejlesztése C++ nyelven és alkalmazása HPC környezetben
témavezető: Dr. Szekeres Béla

Különdíj:
Bátorfi János György, Gépészmérnöki MSc, II. évf.
Mikroszerkezeti folyamatok vizsgálata deformált polikristályos alumínium rendszerekben
Témavezető: Prof. Dr. Sidor Jurij
A végzős hallgatók számára a bizottság idén is szakdolgozat, illetve diplomamunka és védési jegyet ajánlott meg; hat hallgató számára jeles, egy hallgató számára pedig jó eredményt javasoltak.
A 2021. évi, tavaszi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára öt hallgató munkáját javasolta a zsűri.
A helyezettek és különdíjasok közül Bátorfi János György, Hervai Dávid Dominik, Kondics Milán és Magyarics Norbert mérettetheti meg magát, illetve még Könczöl Boldizsár (Programtervező informatikus MSc, I. évf.) Vonalkövetés fuzzy logikával című dolgozatát is továbbjuttatta a bizottság (témavezetője Dr. Gál László).
A díjazott hallgatók emléklapok és oklevelek mellett a későbbiekben tárgyjutalmakat is vehetnek át a duális partnercégek felajánlásának köszönhetően.

Nők a mérnök pályán!
A mérnöki pálya arról szól, hogy új dolgokat hozzunk létre, és van egyfajta kíváncsiság, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy nyitottság a nőkben, amelyek arra predesztinálják őket, hogy jó mérnökök legyenek

