OSZTV-siker után irány a szombathelyi duális képzés! – Interjú leendő gépészhallgatókkal

Folytatjuk cikksorozatunkat, amelyben leendő duális gépészmérnök-hallgatóinkat mutatjuk be. Ezúttal Svajda Kristófot, Móricz Ádámot és Németh Márkot ismerhetjük meg; mindhárman az idei Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) legjobbjai között végeztek.

Interjúalanyainknak számos közös tulajdonsága van:

  • mindhárman Szombathelyről vagy környékéről származnak,
  • mindhárman idén végeztek a VMSzC Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumában,
  • mindhárman szeretnek versenyezni,
  • mindhárman az OSZTV legjobb kilenc versenyzője között vannak,
  • mindhárman szívesen töltik a szabadidejüket a barátaikkal,
  • és mindhárman a szombathelyi duális gépészmérnöki képzésre jelentkeztek.

OSZTV: mindhárman országosan a legjobb kilenc között!

Elsőként arra voltunk kíváncsiak, vajon honnan jött az ötlet, hogy részt vegyenek az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (OSZTV)? „Egyszerűen szeretek versenyezni, több versenyen szerepeltem már, 2019-ben országos első helyezést értem el az ÁSZÉV versenyen Gépészet ismeretek ágazatból. Ezek után tulajdonképp egyértelmű volt az OSZTV-n való részvétel” – fejtegette a körmendi Svajda Kristóf. Németh Márk, a tehetséges jáki fiatal elmondta, hogy plusz motivációt jelentett a szakmai vizsga alóli felmentés is, ami a versennyel megszerezhető volt – ezzel tökéletesen egyetértett az ikervári Móricz Ádám is.

A versenyen Kristóf szerepelt közülük a legjobban: 94%-ot ért el, de nemcsak ő jutott be az országos legjobb kilencbe, hanem Ádám és Márk is. Ennél pontosabb helyezésekről viszont nincs információjuk, ugyanis a járványügyi helyzet miatt a verseny további fordulóit már nem rendezték meg, így az eredményhirdetés is elmaradt, annak ellenére, hogy érdeklődtek a tényleges sorrenddel kapcsolatban.

„Mindössze annyi bizonyos, hogy országosan a legjobb kilenc között vagyunk” – mondta Márk.

Kérdésünkre, miszerint igényelt-e speciális felkészülést a verseny, vagy pedig a szakgimnáziumban megszerzett tudással felvértezve szálltak-e harcba, Ádám így válaszolt: „Természetesen szükséges volt a versenyre való külön felkészülés, hiszen olyan feladattípusokkal is találkoztunk a versenyen, melyekkel csak a későbbi tanulmányaink során vagy egyáltalán nem találkoztunk volna”. Kristóf hozzátette, hogy a tanórákon kívül heti rendszerességgel készültek az OSZTV-re, ami részben az iskolai tanórák után zajlott, de az otthoni tanulást sem hanyagolták el. „Véleményem szerint felkészülés nélkül nem lehet jó eredményt elérni egy versenyen” – emelte ki.

Móricz Ádám szerint, a továbbtanulásban nagy segítség volt, hogy egyik tanáruk friss tapasztalattal rendelkezett a gépész képzésről

Az, hogy kimagasló eredményt értek el a versenyen, számos előnnyel járt. „Amellett, hogy sok új ismeretre tettem szert, amelyek előnyt jelenthetnek későbbi tanulmányaimban, a technikusi vizsga írásbeli része alól teljes felmentést kaptam; ez így 100%-os vizsgát jelent. Illetve mivel a középdöntő gyakorlati részére is készültünk, ez a technikusi gyakorlati vizsgában is nagy könnyebbséget jelentett” – fogalmazott Ádám, amivel a többiek is teljes mértékben egyetértettek.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért kell lennie egy gépészmérnökben versenyszellemnek, és egyáltalán van-e szükség versenyszellemű gépészmérnökre?

Felvetésünkre reagálva Kristóf elmondta, hogy „a gépészmérnöki szakma gyorsan fejlődik, versenyszellem nélkül nem tudnánk lépést tartani ezzel a haladással”. Úgy véli, hogy „a versenyszellem viszi előbbre az embert; emellett ha egy gépészmérnök versenyszellemű, azzal a vállalatok is versenyképesebbek lehetnek”. Ádám szerint a gépészmérnöki pont az a szakma, amelyben elengedhetetlen ennek a tulajdonságnak a megléte, hiszen a mérnököknek folyamatosan új megoldások, eszközök és fejlesztések létrehozásán kell dolgozniuk, azaz egész egyszerűen lépést kell tartaniuk a fejlődéssel. Márk pedig úgy fogalmazott, hogy a versenyszellem az, ami plusz motivációt adhat a mérnökök számára.

Kristóf viszont már nyolcadik osztályos korában eldöntötte, hogy belőle gépészmérnök lesz, és elhatározásához mindezidáig hűen tartotta magát.

Ádám egyébként már régóta nagy érdeklődést mutatott a különböző technikai sportok, autósportok iránt, de csak később, a szakgimnáziumi tanulmányai során jött rá, hogy a gépészmérnöki az a szakma, ami a leginkább közel áll hozzá. Hozzá hasonlóan Márk is mindig érdeklődött a szakma iránt, de csak a gépiparis évek alatt fogalmazódott meg benne, hogy a tudását egyetemi szinten is bővítse és mérnöki végzettséget szerezzen.

Miért a szombathelyi duális gépészmérnökképzés mellett tették le a voksukat?

Svajda Kristóf: Személy szerint örültem, amikor Szombathelyen elindult a gépészmérnöki képzés. Több ismerősöm is tanul és tanult itt, akik nagyon jó véleménnyel vannak a képzésről. Azért emellett döntöttem, mivel egyrészt közel van, másrészt az elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalatot szerezhetek, és több cég működésébe is bepillantást kaphatok. Emellett az ösztöndíj sem volt utolsó szempont.

Móricz Ádám: Szerintem nagy előnyt jelent, hogy óriási gyakorlati tapasztalatra tehetünk szert, valós ipari környezetben. Illetve úgy gondolom, Szombathelyen sikerült a legjobban összeegyeztetni az elméleti oktatást a gyakorlati képzésekkel, emellett az ösztöndíj számomra sem utolsó szempont.

Németh Márk is a BPW-Hungária Kft. választotta duális gyakorlati helynek!

Németh Márk: Mivel gyakorlati beállítottságú vagyok, úgy gondolom, az elméleti oktatás mellett fontos, hogy gyakorlati tudásra is szert tegyek, így lényegében pályakezdő mérnökként már valós munkatapasztalattal vághatok neki a karrierépítésnek. Emellett igen, azt is figyelembe kell venni, hogy a duális partnerek is jelentős tanulmányi díjjal támogatják a duális hallgatókat.

A nyílt napok során megbizonyosodhattak laborjaink korszerű felszereltségéről

A képzéssel kapcsolatos benyomásaikról szólva elmondták, hogy a nyílt napok során megbizonyosodhattak laborjaink korszerű felszereltségéről, illetve szemügyre vehették az oktatáshoz rendelkezésre álló gépeket és eszközöket is, amelyek mind meggyőző erővel bírtak számukra. Elárulták azt, hogy több jelenlegi hallgatónktól is érdeklődtek a duális képzéssel kapcsolatban, akik mind csak ajánlani tudták számukra azt.

Nagy segítség volt, hogy egyik tanárunk még friss tapasztalattal rendelkezett a képzésről, emellett több felsőbb éves hallgatótól is rengeteg infót kaptunk az elméleti és gyakorlati oktatásról” – vélekedett Ádám, akihez hasonlóan Kristóf is kiemelte, hogy a szombathelyi gépészmérnökképzésben végzett tanáruk által valós képet kaphattak az itteni oktatásról. A mindkettejük által emlegetett tanár egyébként Koszár Zsolt, aki nemrég még maga is egyetemünk padjait koptatta – nem mellesleg kimagasló eredménnyel, így 2018-ban ő volt az egyike az ELTE IK Kiváló hallgatója nívódíjjal kitüntetett hallgatóinknak.

Nem volt kérdés, hogy a BPW-Hungária Kft.-t választják

A duális képzésre való jelentkezés előtt el kellett dönteniük, mely partnercégnél szeretnék folytatni a tanulmányaikat. Mindhármuk választása a BPW-Hungária Kft.-re esett; ezt a vállalatot jelölték meg első helyen, ahova felvételt is nyertek. Döntésükben szerepet játszottak az egyes cégek nyílt napjai, a gyárlátogatások, valamint a már meglévő duális hallgatóink is véleményükkel segítették őket a választásban. Kristóf a BPW-Hungária Kft. hallgatókhoz való hozzáállását, Ádám és Márk pedig a vállalat tevékenységét emelte ki fontos szempontként, hiszen úgy érzik, a cég profilja közel áll ahhoz, amilyen munkakörnyezetben szeretnének majd dolgozni.

Céljaik eléréséhez a kulcs: a szombathelyi duális gépészmérnökképzés

A három fiatal fiú rövid távú célja az egyetem alatt minél több új ismeret elsajátítása, ami később hozzájárulhat majd a szakmai sikereikhez, hosszú távon pedig szeretnének folyamatosan fejlődni és előrelépni a leendő munkahelyükön. Úgy vélik, céljaik eléréséhez a szombathelyi duális gépészmérnökképzés mindenképpen hozzásegíti majd őket.

Szabadidejükben mindhárman szívesen töltenek időt a barátaikkal, emellett Kristóf olvasni és sportolni, Ádám edzeni, sportolni, olvasni és fotózni, míg Márk motorkerékpározni és szerelni szeret.