Több száz órányi digitális tananyag készült el a gépészmérnök és a PTI oktatásban

A koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzetben elmúlt hetekben nagy utat tett meg az ELTE IK Savaria Műszaki Intézet oktató-kutatói és munkatársi közössége a távolléti oktatás és az otthonról végzett munka feltételeinek megteremtésében, illetve az adminisztratív munka sikeres folytatásában.

A gépészmérnöki képzésben és a programtervező szakon Microsoft Teams-szel és OBS-sel (nagylétszámú előadások stream-elését támogatja) minden előadás, gyakorlat, laborgyakorlat, projektlabor és konzultáció az adott órarendi időpontban megtartásra került a magyar és az angol nyelvű képzésben is.

Microsoft Teams használata távoktatáshoz

További a Moodle rendszerben kidolgozott oktatási segédanyagok, előre felvett videók, prezentációk, feladatkitűzések segítik az oktatást. Ez azt jelenti, hogy a hallgatók a szokásos órarendjüknek megfelelően jelen vannak az órákon, az előadásokon is.

A hallgatóktól kapott pozitív visszajelzések szerint oktatóink jól alkalmazkodtak a távolléti oktatás rendszeréhez és fenntartották az oktatás szokásos rendjét.

A Microsoft Stream rendszerünkben tantárgyaként elérhetőek a videós anyagok 

A Szombathelyen tanuló külföldi gépészmérnök hallgató biztonsága szintén kiemelten fontos, folyamatos támogatást biztosítottunk számukra a kialakult helyzetben.

Következő időszak kihívása záróvizsgák és szóbeli vizsgák lebonyolítása, valamint duális gyakorlatok megszervezése. Az utóbbi különösen nagy kihívás, hiszen duális vállalatok szerepét is össze kell hangolni, hogy a hallgatók lehető legnagyobb biztonságban legyenek a gyakorlatok idején is.

További hírek rólunk!