Az idei felvételi eljárásban január 22-én tartottuk a második Nyílt Napunkat, ahol a fókuszban a műszaki informatika volt.

Savaria Műszaki Intézet nevében Dr. habil. Andó Mátyás intézetigazgató köszöntötte az érdeklődőket. Beszédében hangsúlyozta a felvételi eljárás során meghozott döntés fontosságát, és a diákok figyelmébe ajánlotta az ELTE duális gépészmérnöki képzését. Az intézmény szavai szerint olyan fiatal, dinamikusan változó, piacorientált oktatási portfólióval és nemzetközi oktatókkal rendelkező képzőhely, ami segíti a hosszú távú célok elérését a gyorsan változó világban.
Fókuszban a műszaki informatika!
Dr. Safranyik Ferenc egyetemi docens, a CAD/CAM labor vezető oktatója azt hangsúlyozta, hogy a mai műszaki gyakorlatban elválaszthatatlan az informatika és a mérnöki terület, ezért ezt a trendet figyelembe kell venni az oktatásban is, természetesen az alapkészségek elsajátítása mellett. Nem véletlen, hogy az Intézetben olyan gépészmérnököket képeznek, akik műszaki informatika orientációval rendelkeznek.
A különböző szoftverek és programozási nyelvek ismeretének birtokában később jól érvényesülhetnek majd a munkaerőpiacon. A CAD/CAM tervezésben, illetve gyártásban rejlő lehetőségeit hallgatói projektmunkák és oktatói kutatások bemutatásával demonstrálta, ezzel az érdeklődők abba is belekóstolhattak, miként történik ezek oktatása a Savaria Műszaki Intézetben.

Orbán Tamás hallgató közel 3000 darabból álló modelljének render képe
A duális képzés előnyei
Ezt követően érvek hangzottak Dr. Bak Árpád egyetemi docens, intézetigazgató-helyettestől, hogy miért is érdemes a duális gépészmérnöki képzést választani. Szerinte az egyik legfontosabb kimeneti mutató az, hogy az öt évvel ezelőtt elsőként kezdett, majd a tavaly februárban diplomát szerzett évfolyamból mindenki el tudott helyezkedni a partnervállalataiknál, hiszen ez az, ami igazán jól szemlélteti végzett hallgatóink szakmai felkészültségét. „Magyarországon a GDP egyharmadát az autóipar adja, és ebben a tekintetben a második legnagyobb hozzáadott értéket Vas megye adja hazánkban” – hangsúlyozta, ezzel is rámutatva arra, hogy a megye gazdasági potenciálja biztos karrierválasztási lehetőséget hordoz magában.
Az egyetemi docens kiemelte a duális gépészmérnöki képzés egyik legfőbb előnyét: a hallgatók képesek lehetnek anyagilag függetlenné válni már az egyetemi éveik alatt, köszönhetően a duális partnercégek által folyósított, átlagosan havi 100.000 forintnyi ösztöndíjnak. Ez a 3,5 év alatt 4,2 millió forintot jelent, aminek mindössze egyetlen feltétele van: a mintaterv szerinti haladás. A számok mellett azonban elhangoztak olyan érvek is, amelyek pénzben nem mérhetők, egyebek mellett a szabad laborhasználat a hallgatók számára, a képzési idő alatt megszerezhető nettó 1,5 év szakmai gyakorlat a szorgalmi időszakokon túl, illetve a tanulásmódszertan-tréning a megfelelő egyetemi helytállásért.
Szombathelyi gépészmérnöki képzés számokban

Hallgatói élet
Menyik Balázs ELTE IK HÖK szombathelyi ügyekért felelős alelnöke, harmadéves duális gépészmérnök hallgató arról beszélt, hogy a Hallgatói Önkormányzat milyen szerepet tölt be az egyetem életében. Elmondta, hogy ők azok, akik a hallgatói érdekvédelem mellett a hallgatói élet szervezéséért is felelnek, majd bemutatta, hogyan, milyen programokkal telik egy elsőéves tanéve. A Pusztafaluban budapesti és szombathelyi IK-hallgatók számára megrendezett gólyatábor, a helyben tartott gólyahét, a gólyabál és a gépész szakest bizonyul a legfontosabb hallgatói rendezvényeknek az őszi és a tavaszi félévben, de emellett konferenciákon, szakmai eseményeken és versenyeken való részvétel is biztosított, természetesen anyagi támogatással.

Menyik Balázs ELTE IK HÖK szombathelyi ügyekért felelős alelnö
Savaria Racing Team
A fejlődési lehetőség csapatszinten is a hallgatók rendelkezésére áll – erről pedig már Sebestyén László, harmadéves duális gépészmérnök hallgató beszélt a Savaria Racing Team mérnök hallgatói csapat vezetőjeként. Felidézte, hogy a csapat eddig milyen sikereket ért el az elmúlt években a Techtogether versenyen, majd elmondta, a nyereményeikből származó összeg egy részét új csapatba fektetik be. Ez a csapat azt tűzte ki célul, hogy a Shell Eco-marathonon, azaz Európa legnagyobb üzemanyag-hatékonysági és innovációs diákversenyén indulhasson, ezért most egy elektromos autó fejlesztésén dolgoznak. A csapatba sok elsőéves is bekerült, akik ezzel már egyetemi éveik kezdetén olyan plusz ismeretekre tehetnek szert, amelyekre más társaik nem.

