További két fővel bővült az ELTE IK Savaria Műszaki Intézet oktatói állománya

2019 január 1-én két új kolléga kezdte meg oktató munkáját a Savaria Műszaki Intézetben, tovább erősítve a gyakorlat orientált szombathelyi műszaki felsőoktatást. Mai cikkünkben Hegedűs János mérnök oktatót mutatjuk be!

Kérlek mutatkozz be nekünk, honnan származol, hol végeztél, milyen tudomány területen dolgoztál eddig?

Hegedűs Jánosnak hívnak, Debrecenben születtem. A környéken jártam általános iskolába is, az első négy év után az ország első nyolcosztályos tagozatában folytattam tanulmányaimat, ahol erős magyar – matematika – történelem alapokat kaptunk. Itt már kiderült hogy inkább a számok érdekelnek és műszaki tagozatra váltottam idővel. Ez a változtatás visszaigazolódott, hiszen felvételt nyertem a gödöllői Szent István osztatlan mérnöki képzésére, ahol 2011-ben okleveles gépészmérnökként végeztem. A mechanika és műszaki ábrázolás tanszék különösen közel állt a szívemhez. Egyetemi éveim végén sikerült bekapcsolódnom egy EVS programhoz, amely alatt volt lehetőségem Barcelonában is oktatóként dolgozni. Munkáim során a tanítás mindig közös nevező maradt, dolgoztam technikusi valamint felnőtt-képzésben is, az agrár minisztérium intézményeinek keretein belül sok uniós országban külföldi gyakorlatokban kísérhettem diákjaimat.

Milyen tantárgyak fogsz oktatni az Intézetben, mire számíthatnak a diákok?

Ábrázoló geometria, géprajz, logisztika lesz a fő vonal, ezentúl munkavédelem és néhány gazdasági tárgyat is fogok oktatni. A gödöllői egyetemen átadott magas színvonalú képzést próbálom továbbvinni, közben barátias légkört kialakítva megszerettetni a tantárgyakat.

Január elején kezdtél Intézetünkben, milyenek az első benyomásaid, hogy érezd magad?

A Savaria Műszaki Intézetben dolgozó vezetőkkel és kollégákkal kapcsolatban pozitívak a visszajelzéseim, kedvesen fogadtak, mindenben támogatnak. A családias környezet miatt vonzóvá válik a napi munka elvégzése, szívesen járok be dolgozni. Ez remélhetőleg ki fog sugározni majd a hallgatók irányába is.

Milyenek az eddig tapasztalatod a szombathelyi duális képzéssel kapcsolatban?

Remek kezdeményezésnek találom a struktúrát amelyben mindenki nyerhet, hallgatóinknak hasznos lehet a gyakorlatközpontúság amely ösztöndíjjal is van motiválva, a cégeknek befektetés amely rövid és hosszútávon is kifizetődő, a képzés végére gyakorlatilag egy felkészített mérnök alkalmazott állhat előttük, aki rögtön munkába is állhat. Az egyetem pedig a kiszervezett külső gyakorlati helyszínek miatt is profitálhat. Az ösztöndíj-rendszer miatt a hallgatói motiváltságot nem kell külön hangsúlyozni, ez idővel önmagában is megáll a saját lábán.

Milyen kutatási terveid vannak a jövőben, melyek most szakterületeden a legnagyobb kihívások?

Megpróbálom az intézeti lehetőségeket kihasználva olyan témát választani amely idomul a szombathelyi duális képzés arculatához. Gyártás-tervezés területen vannak ötleteim, amelyek sok merest és kutatást igényelnek.

Hogyan lehet ezeket integrálni a gyakorlat orientált oktatásba?

A szemeszterek előrehaladtával hallgatóink egymásra épülve tapasztalhatják meg az ipari körülmények teljességét, saját kutatásaimat részben felfedve előttük, valós értékekkel számolhatunk.

Köszönjük szépen az interjút, jó munkát kívánunk az Intézetben!

Én köszönöm a lehetőséget, megpróbálom minél inkább élni vele, bízom benne hogy az Intézet munkatársaival hosszú távon is sikeresen együtt tudunk működni és támogatni tudom a szombathelyi duális képzés.