
Immáron 4. alkalommal került megrendezésre ELTE IK szombathelyi duális gépészmérnöki képzés vállalati partnerei és hallgatói közötti ünnepélyes szerződésaláírás.
Az egyetemi hallgatói jogviszony létesítése után duális hallgatóink ma a partnercégekkel is aláírták a szerződéseket, így egyben munkavállalók is lesznek a gépészmérnöki képzés 3,5 éves időtartamára.

Az ünnep lényegében egy második tanévnyitó, a partner vállalatok, a megyei, a városvezetés és az egyetemi vezetők részvételével.
Az ünnepi elnökség tagjai közül előszőr Harangozó Bertalan kormánymegbízott szólt az első évfolyamos mérnök hallgatókhoz, aki beszédében az együttműködés és a kapcsolat építés fontosságára hívta fel a figyelmet.
Majthényi László Vas Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke beszédében szintén köszöntötte az összegyűlt hallgatókat, a vállalati és az egyetemi vendégeket.
Dr. Puskás Tivadar Szombathely város polgármestere közvetlenül az elsős hallgatókat szólította meg, akik a sikertörténet igazi megvalósítói. Arra kérte őket, hogy a ne csak a tudás megszerzésével foglalkozzanak, hanem érezzék jól magukat e városban, amely tárt karokkal fogadja, meleg szívvel várja őket.
Prof. Dr. Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Kar dékánja az egyetem, az ipar és a város összefogásáról, mint a siker kulcsáról beszélt, hangsúlyozva: csak akkor marad versenyképes egy nagy egyetem, ha a gazdaság motorját adó tudás átkerül az iparba, és onnan viszont: kihívásokat kap az egyetem. Az innovációs folyamatokon keresztül új és új gazdasági eredmények születnek.
Dr. habil. Andó Mátyás beszédében kiemelte, hogy hallgatók ne elégedjenek a meg közepessel, tanulmányaikban törekedjenek a kiválóságra. A Savaria Műszaki Intézet oktatói és a képzés vállalati partnerei a minden tudásukkal segíteni fogják ezen az úton.
Ezt követően átadásra kerültek ez ELTE Informatika Kar kiváló hallgatója nívódíjjak, amiben Koszár Zsolt és Rozs Richard negyedéves gépészmérnök hallgató részesült!

Az ünnepség a duális szerződések aláírásával végződött, amelynek során a következő cégek kötötték meg szerződést az első éves gépészmérnök hallgatókkal:
Schaeffler Savaria Kft.
EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.
BPW Hungária Kft.
Opel Szentgotthárd Kft.
Aptiv Services Hungary Kft
SCHOTT Hungary Kft.
iQor Global Services Hungary Kft.
Ziehl-Abegg Kft.





