
Ha a gépészmérnök képzést választottad, nagyon jól döntöttél. Az elmúlt hónapok hírei is ezt támasztják alá.
A mérnöki tudásra ugyanis nagy az igény Vas megyében, és nem csak rövid távon. Ráadásul az autóiparban tapasztalható béremelkedések is azt valószínűsítik, hogy a jövőben is megbecsülik majd a munkádat. De visszakanyarodva az első gondolathoz: állásbörzét tartott nemrég Szombathelyen a Vas Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya. Az ott megnyilvánuló kínálatból egyértelműen látszott: mérnökből kevés van a térségben. Jó mérnökből pedig még kevesebb. Szóval az, aki az ELTE-n, duális szakon szerez gépészmérnök diplomát, biztosan irigylésre méltó állásajánlatokat kap.
A másik idézett hír a hvg.hu-n jelent meg. Ott egy előrejelzést közöltek arról, hogy melyek lesznek azok a munkakörök a robotizált iparban, amik nem kerülnek veszélybe. Természetesen a mérnök köztük van. Már csak azért is, mert a robotok fejlesztéséhez is szükség van szakemberekre, meg a termelés irányítása, annak tervezése is mérnöki feladat. A harmadik érv, amiért érdemes mérnöknek tanulni, az a fizetés. A Fizetések.hu készített egy összefoglalót arról, hogy miként alakulnak a bérek az autóiparban. Kiderült: egy év alatt 10 százalékkal növekedtek a bérek az ágazatban. A környező országok közül egyébként nálunk volt a legnagyobb a növekedés.
Persze ez nem azt jelenti, hogy itt lehet a legtöbbet keresni. De talán nincs okunk panaszra sem, hiszen Magyarország ebben a tekintetben a középmezőnyben helyezkedik el. Egészen pontosan nálunk az autóiparban 1209 euró az átlagos fizetés. Szlovéniában 1545, Csehországban 1293, Szlovákiában 1218, Horvátországban 1013, Szerbiában pedig 656 euró a bér. De ezek csak az átlagfizetések. Vagyis tapasztalt mérnökként ennél valószínűleg még többre számíthatsz. Kezdőként viszont simán megkeresheted ezt az összeget.
