Átadták a szombathelyi EPCOS „Oscar-díjait”

Tizenöt EPCOS munkatárs vehette át az „Év dolgozója 2015.” elismerést az Agora Művelődési és Sportházban szervezett díjátadón. A TDK csoporthoz tartozó EPCOS – a szombathelyi duális gépészmérnökképzés egyik partnercége – 13. alkalommal adta át az elmúlt évben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó kollégáinak a magas jutalommal járó szakmai elismerést.

A vállalatnál nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a duális gépészmérnök-hallgatók és a diákok is minden vállalati programban és kezdeményezésben részt vehessenek. A gépészhallgatók előtt is nyitva az út, hogy a diploma megszerzése után ott álljanak a színpadon az EPCOS legjobbjai között.

Az EPCOS-nál az Év Dolgozói hagyományosan azok közül a kollégák közül kerülnek ki, akik az előző évben munkájukkal, szakmai tudásukkal, innovatív megoldásaikkal, rugalmasságukkal, teljesítményükkel, szorgalmukkal, elhivatottságukkal kiérdemelték a Hónap Dolgozója címet. Nagyon erős a „mezőny”, hiszen Szombathely egyik legnagyobb munkáltatójánál jelenleg több mint 2000 munkatárs dolgozik. 2015-ben hét területen összesen 138 kolléga érdemelte ki a Hónap legjobbjának járó elismerést. Közülük került ki azt a 15 munkatárs, akik idén átvehették az Év Dolgozója díjat.

A vállalat évről-évre bővül, a 2015-ös fejlesztéssel a szombathelyi EPCOS a TDK csoport európai autóelektronikai fejlesztő- és gyártóközpontjává lépett elő. Ezzel együtt a szombathelyi munkatársak által kiérdemelt elismerés jelentősége is egyre nő. Az Év Dolgozója kiválasztásánál a munkatársak szakmai tudása, innovatív, precíz hozzáállása, munkavégzési gondossága állt az előtérben. A kitüntetett munkatársak idén is a legkülönbözőbb munkaterületekről kerültek ki, a gyártási folyamatoktól egészen a kutatás-fejlesztési területig. “Az EPCOS-ban mindent megteszünk azért, hogy munkatársaink számára megfelelő, igényes és kényelmes munkakörülményeket teremtsünk, hogy kollégáink a szakmai munkára koncentrálhassanak. Fontosnak tartjuk, hogy a kollégák valódi csapatot alkossanak, és segítsék egymás munkáját” – hangsúlyozta a díjátadón Takács Balázs, az EPCOS ügyvezető igazgatója. „Az Év Dolgozója címmel idén is azokat ismerjük el, akik nem csak a csapatmunkában, de kiemelkedő szakmai munkájukkal, szorgalmukkal, innovativitásukkal is példaértékű teljesítményt nyújtottak az elmúlt évben, és emellett figyelmet fordítottak arra, hogy területükön folyamatosan képezzék magukat, illetve kollégáik szakmai fejlődését támogassák.”