Akik már eldöntötték

Zajlanak a második körös felvételi elbeszélgetések A ma céges interjúra érkezett fiatalok között öt fiú is van, aki a szombathelyi Gépipariból jött. Lajos Róbert volt az első, akit meghallgattak. Azért jelentkezett a képzésre, mert sok érdekeset mesélt az egyetemről és a vállalati gyakorlatról egy volt iskolatársuk, aki már duális gépészmérnök hallgató a szombathelyi campuson. Bolla Tamás és Hoós Miklós szintén a Gépipariból jöttek. Elmondták: mindenképpen műszaki pályára készültek, a győri, az óbudai egyetem forgott még szóban, de amikor régi társuktól hallották, hogy milyen jó a szombathelyi gépészmérnökképzés, rájöttek, hogy nem kell menni sehova, helyben is megkapják azt a tudást, amire szükségük van. Jelenleg a középiskolájukban technikusi képzésben, gépgyártástechnológia szakirányon tanulnak, ami kompatibilis az itteni tanulmányokkal. Habár érettségijük már van, mindhárman fognak járni az ingyenes matematika felkészítőre, ami az egyetemi tanulmányokat is előkészíti, egységesíti a különböző szintű matematika tudással érkező diákok ismereteit. Így gépészhallgatóként könnyebb lesz majd tartani a lépést az egyetemi kurzuson. A Gépipariból jön az érettségi előtt álló Peresztegi Szabolcs és a technikusi képzésben résztvevő Váczi Balázs is, ők már az őszi roadshow-n hallottak a szombathelyi duális gépészmérnökképzés jó lehetőségeiről, ezért az utóbbi hetekben úgy döntöttek: ide felvételiznek. Baj Balázs és Gazda Péter osztálytársak (képünkön), Nagykanizsáról érkeztek, a Cserháti Sándor Szakközépiskolából felvételiznek a szombathelyi duális gépészmérnökképzésre.