Régióra képeznek mérnököket

Az egész országban egyedülálló a szombathelyi duális gépészmérnökképzés, amely nem egy vállalathoz kötődően, hanem a térség meghatározó cégei munkaerőigényének megfelelően képez mérnököket, a régióban szükséges technológiákat tanítja. Az egyedi képzési konstrukció, amely már 11 partnercéggel működik, a „TÁMOP-4.1.1.F-14/1/Konv-2015-0014 „DUÁLGÉP” – A szombathelyi duális gépészmérnöki képzés fejlesztése, együttműködve a kiemelt járműipari központ gazdasági hálózatával” című pályázat segítségével jött létre. A projekt az ünnepélyes zárórendezvényét november 30-án, hétfőn 13 órakor tartották Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban.

A Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ jelezte a Nyugat-magyarországi Egyetem számára, hogy a térségben jelenlévő cégeknek szakképzett munkaerőre, elsősorban gépészmérnökökre  van szüksége. A képzést 2013-ban kezdték szervezni, elkészítették a szakindítási dokumentációt, amelynek alapján 2014 közepén kapták meg a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság javaslatára az EMMI Oktatási Hivatalától az engedélyt a gépészmérnök-képzés elindítására. A duális képzés hat céggel indult (BPW-Hungária Kft., iQor Global Services Hungary Kft., Delphi Hungary Kft., TDK-Epcos, LuK Savaria Kuplunggyártó Kft., Opel Szentgotthárd Kft.), majd még három csatlakozott (Uniriv Kft., Roto Elzett Certa Kft., IMS Connector Systems Kft.), illetve a 2015 őszén elindult képzéshez további kettő (a SCHOTT Hungary Kft. és a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.), ahol újabb hallgatókat tudnak fogadni.

A vállalatok bővülő köre az egyetemmel közösen dolgozza ki a gazdasági igényeknek megfelelő duális képzés alapjait. Mivel a tananyagfejlesztés a technológiai klaszterben meglévő erőforrásokra épül, a szombathelyi gépészmérnökképzés unikális az országban azzal, hogy nem csak egy cég számára képez mérnököket. A duális képzés a hallgatók elsajátítják a legújabb technológiákat annál a vállalatnál, amellyel szerződést kötöttek, megismerik az adott cég termelési folyamatait, ezen kívül a vállalatok egymás hallgatóit is fogadják meghatározott gyakorlati hetek során. Az oktatók mintatantervet dolgoztak ki, amely követendő előrehaladási módszer: a duális képzésben az mehet tovább, aki ezt teljesíti. Cél, hogy a jelenleg gépgyártás-technológia irányultságú képzés hosszabb távon két szakirányú (gépgyártás-technológia és géptervezés) legyen.

Még véget sem ért az első félév, a modell-értékű képzés máris nemzetközi elismertségre tett szert. Németországból és Angliából érkezett, neves egyetemek mérnök professzorai tanulmányozták és értékelték pozitívan a szombathelyi duális képzést, ahol az oktatók szakértelmén és proaktív hozzáállásán kívül a vállalatok mérnöki, technológiai fejlettsége, gyakorlati szakértelme és jelentős támogatása példamutató együttműködést hozott létre.