Automotive Hungary 2015 – Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállítás

„Inkább pénzt veszítsek, mint bizalmat!” – idézték Robert Bosch-t a minőség alapú gyártás kapcsán a TECHTOGETHER előadássorozatban, amely az Automotive Hungary 2015 kiállítás része. Az üzlet, a tudomány és a karrier közös fóruma ez: a Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállítás, amelyet október 28-29-30-án rendeznek meg Budapesten.
A magyar autóipar aktualitásairól szóló kiállítás és konferencia egyben szakmai találkozóhely, ahol partnerek és leendő partnerek adnak egymásnak randevút. A standok vetélkednek kreativitásban és attraktivitásban, nyitottságuk szabad teret ad a kapcsolatteremtésnek és –építésnek, de lehet zárt ajtók mögött is tárgyalni külön termekben. Az üzlet mellett a kutatásfejlesztés és a humánerőforrással kapcsolatos kérdések is jelen vannak. Reprezentálnak azok a városok és egyetemek, ahol műszaki felsőoktatás folyik, köztük újként – a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ standján – megjelent a szombathelyi gépészmérnökképzés is, amely az egész országban unikális azzal, hogy nem egy vállalathoz kötődően, hanem kilenc-tíz partnercégének köszönhetően régióra képez mérnököket.
Az Automotive színpadán a jövő,
ahol gyárigazgatók, politikusok, projektvezetők és más szakemberek járatják hétmérföldes csizmában az elképzeléseket, párhuzamosan az induló, indítható fejlesztési programokkal. A cél, hogy Magyarország megtalálja azt a területet, amiben újat hozhat létre. A kulcs: a connectivity. Mihez tudunk kapcsolódni – elektronikában, szoftvertechnológiában, kommunikációban, az autonóm járművek vagy akár a képzések terén? A versenyképesség lényege az innováció, minden kutatásfejlesztés értékteremtés.
A hazai munkaerőpiac trendje, hogy a tanműhely programok, duális képzések révén egyre inkább megszerezhető a szakképzett munkaerő (ezzel együtt még mindig nagy hiány van a műszaki pályákon), és meg is kell tartani, ehhez pedig nélkülözhetetlen a jó minőségű lakhatási körülmények megteremtése is a dolgozók számára, legyen az szakmunkás vagy mérnök.
