Új minőség a NyME szombathelyi campusán

A Vas Megyei Kormányhivatal és a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezte a Vas Megyei Állásbörze és Karriernapot. A két napos rendezvénysorozat keretében negyven munkáltató mutatkozott be, hogy kínálatuk találkozhasson a munkakeresők igényeivel.

A volt EPCOS csarnokban (Szent László király utca 6.) berendezett találkozási ponton több ezer gyerek is megfordult a két nap alatt, köztük középiskolások százai is. A programban a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának képzései és a gépészmérnökképzés is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Szeptember 30-án az első emeleti előadóteremben zajlott a „Vas megye és a jövő gépészeit keressük!” című program.

Prof. dr. Horváth Béla a NymE TTMK Savaria Műszaki Intézet igazgatója „A duális gépészmérnökképzés a NymE TTMK-n” címmel tartott egy vetített prezentációt (15 perc, pps).

Miért érdemes részt venni a képzésben? Elmondták: a város részéről Molnár Miklós alpolgármester, a duális képzésben résztvevő partnercégek részéről Tancsics Róbert, a Delphi Hungary Kft. ügyvezetője, a hallgatók közül Diffel Márk és Cseh Anikó.

Horváth Károly, a NymE Ügyfélkapcsolati és Tudásmenedzsment Központjának igazgatója „A NymE képzési szakterületeinek bemutatása” címmel tartott vetített prezentációt (15 perc, pps).

A földszinti kiállítótér programjai között rendezték azt a pódiumbeszélgetést 11.30 és 13.00 óra között, amelyben a cégek képviselőin kívül a SEK oktatói is megszólaltak: Németh Péter, Balogh András, Koós Ildikó a szombathelyi képzésekről beszéltek.

A délutáni konferenciát az első emeleti előadóteremben rendezték „Tanulj, dolgozz velünk – karrierutak a Nyugat-Pannon térségben!” címmel, a”DUÁLGÉP” – A szombathelyi duális gépészmérnöki képzés fejlesztése, együttműködve a kiemelt járműipari központ gazdasági hálózatával c. TÁMOP-4.1.1.F-14/1/Konv-2015-0014 számú pályázat keretei között.

Az előadók között volt dr. Németh István rektori biztos, aki „Új minőség a szombathelyi egyetemen: a duális gépészmérnökképzés mint az egyetem és az ipar összekapcsolásának példája” címmel tartott előadást.

Képünkön: Balogh Károly Zsolt főtitkár (Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara) és dr. Biroszné Móritz Zsuzsanna, az egyetem duális képzési felelőse az Állásbörze földszinti kiállítóterében