
A szombathelyi egyetem vendége a napokban Bernardo Innocenti, aki ma előadást tartott a gépészmérnök hallgatóknak. A rendkívüli statika óráról videofelvétel is készült, bármikor visszanézhető.
Bernardo Innocenti (38) Firenzében szerzett gépészmérnök végzettséget 2002-ben. 2006-ban doktorált, azóta Belgiumban él, feleségével, Serenával, aki szintén olasz, és kislányukkal, Morganával. Egy kutatási központot vezetett korábban, onnan hívták a brüsszeli egyetemre professzornak. Azt mondja, számtalan olasz költözött Belgiumba, köztük sok mérnök, fizikus, kémikus van – gyárakban dolgoznak. Ahogy ők is, Bernardo is megtanulta a helyi nyelvet, a franciát, az egyetemen pedig angolul tanít.

A meghívás előzménye, hogy a szombathelyi képzés oktatója, Fekete Gusztáv Belgiumban, a Brüsszeltől 50 kilométerre lévő Gentben, „Észak Firenzéjében” (Kelet-Flandriában) tanult. 2013-ban a doktori dolgozatát írta, és egy szakmai kérdésben a Brüsszeli Szabadegyetemen tanító Bernardo segítségét kérte, többször konzultáltak. Ennek nyomán baráti és szakmai kapcsolat alakult ki köztük, Bernardo elment Gusztáv doktori disszertációjának védésére. Most pedig eleget tett annak a kérésnek, hogy a szombathelyi képzéshez is tegyen hozzá a tudásából, a konzultációkon kívül előadást is tartson a hallgatóknak.
