Gólyafelkészítő hét – GÉP-ÉSZ

Gólyafelkészítő héttel kezdődött meg az egyetemi élet az elsősök számára, a gépészmérnök hallgatók is itt nyüzsögnek már a programokon. Az ember nagyságú GÉP-ÉSZ betűk ismét a Nyugat-magyarországi Egyetem TTMK „B” épület auláját díszítik.

Ezzel a felirattal hívta fel magára a figyelmet a képzés a Savaria karneváli standon, amelynek fő látványossága egy kuriózum értékű Moszkvics volt, sokan fényképezkedtek vele szívesen, így a gépész hallgatók is. Az ünnep után már a hétköznapokat éljük, benépesül a tér, itt rendezték egyebek között a „Szombathely a segítés városa” című programot, a gépészhallgatók is megismerkedtek az újraélesztés gyakorlatával. Az aula lesz a helyszíne a szeptember 3-án délben tartandó aláírási ceremóniának, ahol a partnercégek aláírják a szerződést a duális képzésben résztvevő hallgatókkal. A felvett 80 gépész hallgatóból 21 a BSc, 59 a duális képzésben vesz részt.