Folytatjuk interjúsorozatunkat, amelyben végzett hallgatóink karrierjét követjük nyomon. Interjúalanyunk ezúttal Pintér Dániel, aki a duális diploma megszerzése után tesztmérnökként helyezkedett el a Schaeffler Savaria Kft.-nél.
Cikkünkben arra voltunk kíváncsiak, vajon egykori hallgatóink hogyan vélekednek életük első munkahelyéről, mennyire szeretik és hogy voltak-e kezdeti nehézségeik.
Hogyan kerültél diplomaszerzést követően a Schaefflerhez?
Pintér Dániel: záróvizsga előtt volt egy beszélgetés, ahol felmérték, hogy diplomaszerzést követően ki szeretne a Schaefflernél dolgozni. Egy fő kivételével mindannyian úgy döntöttünk, itt képzeljük el a jövőnket. (Ő folytatta az egyetemet mesterszakon. – A szerk.) Én személy szerint kétkörös felvételi eljárásban vettem részt, ami során egyrészt gépszerkezeti feladatot kellett megoldanom, másrészt bemutatták az egyes területeket is, ahol éppen nyitott pozíciók voltak, és elmondták, mi lenne a feladatom, ha ott dolgoznék. A második körben a nyelvtudás felmérése kapott hangsúlyosabb szerepet amellett, hogy ekkor is igyekeztek tesztelni a szakmai felkészültségemet. Mivel nekem már az első körben is a tesztmérnöki és a konstruktőri munkakör tetszett a legjobban, ezúttal ezeken a részlegeken vezettek körbe, majd végül megkérdezték, melyik szimpatikusabb. A tesztrészleg mellett döntöttem.

Pintér Dániel (balra) és Tóth Roland az első végzett szombathelyi duális hallgatók
Kérlek, mesélj bővebben a munkádról!
Pintér Dániel: A tesztrészlegen a munkánknak három fő része van: a vevői projektek (beleértve az autógyárakat és a járműalkatrész-forgalmazókat), a termeléstámogatás (a reklamációk alapján újbóli tesztelés) és a rekvalifikáció (gyártás éves felülvizsgálata). Szorosan együtt dolgozunk a termeléssel és a konstrukcióval, a mi részlegünk hagyja jóvá a prototípusokat, majd a szériatermelést is. A legújabb projektek tehát rajtunk futnak át. A munkánk során az angol és a német nyelvet is használjuk, sőt, a németet néha még anyanyelvi környezetben is. Korábban is voltam már Németországban egy hetet a bühli anyavállalatnál, de idén újra lehetőségem nyílik majd rá: járműteszteket fogunk végezni.
Miért szerettek a Schaefflernél dolgozni?
Pintér Dániel: Mivel a Schaeffler világvállalat, szinte az összes autógyárral kapcsolatban állunk. (Az Automotive News járműipari hírportál a forgalom és az operatív eredmények alapján tavaly a Schaefflert 25. helyre sorolta a világ legnagyobb autóipari beszállítóinak rangsorában. – A szerk.) Büszke vagyok arra, hogy egy sikeres multinacionális cég egyik leányvállalatánál dolgozhatok. Persze ahogy említettem, a cégen belül megszerezhető külföldi tapasztalat sem elhanyagolható szempont.
A jövőt illetően szakmai szempontból látsz fejlődési és előrelépési lehetőséget a vállalaton belül?
Pintér Dániel: Természetesen. Mint említettem, hamarosan bekapcsolódunk a járműtesztekbe, illetve később jön az E-Mobility is, bár erről még nem árulhatok el többet.
Mennyire volt éles a váltás az egyetemi évek és a munka világa között?
Pintér Dániel: Abban a tekintetben éles volt a váltás, hogy más területen helyezkedtem el, mint ahol például a szakdolgozatomat írtam, de mind a felettesem, mind a közvetlen kollégáim nagyon segítőkészek voltak.
Következő cikkünkben folytatjuk..
