Milyen munkakörökben helyezkedhet el egy gépészmérnök?

Az első végzett duális hallgatóink közül tízen helyezkedtek el a BPW-Hungária Kft.-nél. Cikkünkben ezúttal az ő példájukon keresztül mutatjuk be, hogy milyen változatos munkakörökben helyezkedhet el egy gépészmérnök. A paletta nagyon színes: termelésirányítás támogató mérnök és termékmenedzser is van közöttük.

Gérnyi Martin konstruktör, korábbi duális hallgató

A szerkesztő-konstruktőrök közül Gérnyi Martin többnyire különleges konstrukciókkal foglalkozik, Török Máté és Wittmann Kristóf szinte kizárólag tengelyekkel, míg Kovács Dávid az aggregát- és applikációk fejlesztése munkacsoportban dolgozik. Munkájuk leginkább tervezésből, rajzolásból, fejlesztésekből és azok előkészítéséből áll.

Korcsmáros Barna termékmenedzserként a kollégáival együtt azt határozza meg, hogy a konstrukció milyen irányba végezzen fejlesztéseket. Ennek érdekében rendszeresen végeznek piackutatásokat, ám a vállalatnál töltött egy éve alatt máris számos más területen is kipróbálhatta magát: például részt vett sajtókonferencia és agrártalálkozó szervezésében és lebonyolításában is. De olyan is akadt, hogy a multinacionális vállalat szombathelyi telephelyére érkező svéd, vagy éppen észt vendégek koordinálásában segédkezett.

Horváth Rezső, mint műszaki előkészítő elmondta, hogy az új tételek felvételénél ők állítják össze a darabjegyzéket, majd ezt követően Szerecz Dávid és Németh Szabolcs a műveletterven és a technológián dolgozik.

Cseh Anikó, az első Szombathelyen végzett női gépészmérnök a hegesztő terület termelésirányítás támogató mérnöke. Munkája több részből tevődik össze. Egyrészt – ahogy a munkaköre elnevezéséből is fakad – a termelési részlegvezető munkáját segíti; ha szabadságon van, helyettesíti is. Másrészt a hegesztő területet érintő vevői reklamációkkal, illetve kis mértékben belső problémákkal is foglalkozik, harmadrészt pedig magát a gyártást támogatja.

Duális gépészmérnök hallgatók változatos munkakörökben helyezkedtek el

A tesztmérnökként tevékenykedő Baján Balázs teszteket, vizsgálatokat végez fejlesztés alatt álló projektekben és már meglévő szériatermékek esetében egyaránt.

„A termékmenedzserek tehát a fejlesztéseket illetően kijelölik a fő csapásirányt, mi, konstruktőrök megálmodjuk úgy, hogy az a valóságban is működőképes legyen – természetesen a vevői igények figyelembevételével. Ez követően – hogy ne csak egy nagy alkatrészhalmaz legyen – a műszaki előkészítők termékszámot adva az egyes tételeknek darabjegyzékként kezelik őket, majd a termelésben dolgozók csapata a megmunkálásért, összeszerelésért, festésért felel. A folyamat végén a tesztmérnökök szélsőséges hatásoknak és körülményeknek vetik alá a termékeket, vagy pedig azt vizsgálják, hogy valós körülmények között mi történt az adott termékkel. – magyarázta Kovács Dávid konstruktőr.

Végzett gépészmérnökeink változatos munkakörökben helyezkedtek el, melyek bár különállóak, mégis elválaszthatatlanok egymástól, így mindannyiuk munkavégzése hozzájárul a multinacionális cég szombathelyi telephelyének sikeres működéshez.

Jelentkezési adatlap